Társoldalunk:

A Feyenoord ellen úszott el a Fradi-továbbjutás

2004.12.17. 14:21

Szép győzelmet aratott és becsületesen búcsúzott a Ferencváros labdarúgócsapata az UEFA-kupától, ugyanakkor a Hearts elleni meccsnek bőven akadtak utózöngéi. A skótok a magyarok sportszerűtlen küzdőmodorát kifogásolták, László Csaba viszont éppen a hazaiakon kérte számon a fair play-t. a szakember úgy véli, együttese továbbjutása a Feyenoord elleni 1-1-es döntetlent hozó első csoporttalálkozón múlott.

Az Edinburgh-ban rendezett találkozó végén John Robertson, a Hearts edzője a ferencvárosiak sportszerűtlenségét kritizálta, s állítólag megrúgta László Csabát, a Ferencváros vezetőedzőjét.

"Számomra fura, hogy még a skótoknak áll feljebb, amikor ők voltak azok, akik kétszer sem adták vissza nekünk a labdát, noha ez íratlan szabály a futballban. A lefújáskor a skót edzőnek erre akartam felhívni a figyelmét, ám nem fogadta el a kézfogásomat, és finoman szólva is udvariatlanul viselkedett. Magamban lezártam az ügyet, ha megrúgott, ha nem, elvégre ez játék, nem háború. Sokkal fontosabb ennél, hogy sikerült nyernünk, noha britek ellen a magyar csapatoknak ez ritkán sikerül. Bebizonyítottuk, hogy a pályán nincs akkora különbség a magyar és a nyugat-európai profi klubok között. Persze bosszant a kiesésünk, ami szerintem az első, Feyenoord elleni meccsen dőlt el, hiszen, ha akkor nyerünk, az meghatározta volna a későbbi szereplésünket. Azonban így is büszke vagyok a csapatra, mert három fronton is helytállt, a skóciai sikerrel pedig talán a szurkolóinknak is örömet okoztunk karácsony előtt." - nyilatkozta a Fradi trénere

Az FTC mestere egyébként játékosaihoz hasonlóan hosszú percekig pacsizott a kerítésnél a Skóciába is elutazott mintegy ötven ferencvárosi drukkerrel. A szurkolók mellett említést érdemes Szűcs Lajos remek kapusteljesítménye is.

"Nagyon kemény meccsen a skótok erőszakosan futballoztak, ám felvettük a kesztyűt és végig egységes volt a csapatunk. Védőink kitettek magukért, kár, hogy a Basellel szemben nem sikerült legalább pontot szereznünk, sajnos akkor tényleg rosszul játszottunk. A Hearts ellen viszont némileg talán kárpótoltuk szurkolóinkat, köszönjük azoknak a buzdítását, akik Skóciába is elkísértek bennünket. Tavasszal nem lehet más célunk, mint a bajnoki cím és a kupagyőzelem."

Bánki József

[origo]

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK