Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt december 26-án!

1969-ben ezen a napon született Thomas Linke, világbajnoki ezüstérmes német védő, a Bayern München játékosa. A hátvéd az egykori NDK-ban látta meg a napvilágot, és szülővárosának csapatában, a Robotron Sommerdában kezdte pályafutását. Hamarosan a Rot-Weiss Erfurtban találta magát, és az utolsó keletnémet bajnokságban bronzérmet szerzett a csapattal, aminek köszönhetően a gárda elindulhatott az UEFA-kupában.

Az Erfurt a holland FC Groningent ki is verte a kupából (köszönhetően Disztl Péter védéseinek is), Linkére pedig a nyugatnémet klubok is felfigyeltek. A védőt az FC Schalke 04 vette meg, és a gelsenkircheniekkel is az UEFA-kupában érte el a legnagyobb sikerét, 1997-ben megnyerte a sorozatot. A CD Tenerife elleni elődöntőben nagyon fontos gólt fejelt, amelyet követően a Schalke drukkerei "futballistenként" ünnepelték.

Még 1990-ben szerepelt az NDK válogatottjában, és hét évvel később az egységes német nemzeti tizenegyben is bemutatkozhatott. Az 1998-as világbajnokságot követően a Bayern Münchenbe szerződött védő a következő, ázsiai tornán már a német válogatott egyik legjobbja volt, de a vébét követően lemondta a Nationalelfben való szereplést. A Bayernnel 2001-ben Bajnokok Ligája-győztes, négyszeres Bundesliga- (1999, 2000, 2001, 2003), DFB-kupa- (2003), ligakupa-győztes (2001).