Vágólapra másolva!
Kissé szokatlan vállalkozásra adtuk a fejünket: az öt legrangosabb európai pontvadászatnál megpróbáltuk összeállítani a 2004-es esztendő ideális tizenegyét - vagyis nem a megszokott módon, az adott bajnoki idényben mutatott teljesítményt vettük alapul, hanem a naptári évben mutatott játékot. A válogatásnál (a mutatott teljesítmény mellett persze) mindössze két megszorítást alkalmaztunk: csak azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik egész évben ugyanabban a bajnokságban szerepeltek. Ezenkívül a kezdőcsapat hadrendjének lehetőleg az adott liga leggyakoribb vagy legeredményesebb formációját kellett mintáznia, hogy a valóságban is elképzelhető legyen egy ilyen összetételű gárda.

Az angol pontvadászat álomtizenegyének megválasztásakor a kapusposzton akadnak a legnagyobb problémáink: az élcsapatok közül a Manchester Unitednél és az Arsenalnál nem találtunk meggyőző kapusteljesítményt, a Chelsea portása, Petr Cech pedig csak a nyáron érkezett Angliába. A középmezőnyben talán a Southampton finn hálóőre, Antti Niemi nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt - annak ellenére is őt tartják a Premiership egyik legjobb kapusának, hogy a Szentek bizony az utóbbi időben a kiesés ellen küzdenek a bajnokságban.

A védelem tengelyében John Terry helye megkérdőjelezhetetlen, hiszen a Chelsea középhátvédje Európa-klasszissá nőtte ki magát, nagy szerepe van abban, hogy a londoniak alig kapnak gólt, arról nem is beszélve, hogy fejjátékát az ellenfél kapuja előtt is remekül kamatoztatja. A Chelsea kiválóan szereplő hátsó alakzatának többi tagja azonban nem tudott bekerülni álomcsapatunkba, elvégre a két portugál (Paulo Ferreira, Ricardo Carvalho) csak a nyáron érkezett, a balhátvéd szerepkörében pedig nincs egy állandó ember.

A másik középhátvéd posztjára Sol Campbell (Arsenal) is pályázott, de ő túl sokat hiányzott sérülés miatt, így választásunk a Manchester United francia játékosára, Mickael Silvestre-re esett, aki Rio Ferdinand eltiltása alatt alapemberré vált a MU-ban. A védelem két szélén viszont két Arsenal FC-játékos található: a jobb oldalon a kameruni Lauren, akinek a nevét ugyan nem szokták kiemelni, de rendkívül kiegyensúlyozott és egyenletesen jó teljesítményt nyújtott, a bal szélen pedig Ashley Cole, aki bizonyította, hogy nemcsak a felfutásokban, hanem a védekezésben is megállja a helyét.

A középpályán folytatódik az Arsenal fölénye, hiszen a négy pozícióból három az Ágyúsoknak jutott. A jobb oldalon a svéd Fredrik Ljungbergnél nem találtunk jobbat az esztendő során a Premier League-ben, bár a Manchester United fiatal portugál szélsője, Cristiano Ronaldo közel került ahhoz, hogy kiszorítsa, ám jelenleg a rutin és az eredményesség a svéd mellett szólt. A bal oldalon Robert Pires került be a csapatba, aki középpályás létére elképesztően sok gólt szerzett 2004-ben: tavasszal hétszer volt eredményes, az őszi idény során pedig tízszer talált be. Ahhoz képest, hogy a francia válogatottba állítólagos formahanyatlás miatt nem került be, ez nem rossz teljesítmény. Itt egyébként a másik jelölt a Manchester City üdvöskéje, Shaun Wright-Phillips volt. Középen Claude Makelele (Chelsea) és Patrick Vieira között a gólerősség döntött utóbbi javára, így aztán a középpályán az egyetlen kakukktojás Frank Lampard (Chelsea), aki 2004-ben világklasszissá lépett elő. Minden egyes találkozón kezdő volt, és kilenc bajnoki gólt szerzett az idén.

A csatársorban Thierry Henry (Arsenal) beválasztása nem volt vita tárgya, hiszen a gall támadó futószalagon szállította a gólokat (42-t szerzett 2004-ben). Csatártársát illetően azonban már nem volt ilyen egyszerű a helyzet: az evidens választásnak Ruud van Nistelrooy (Manchester United) tűnt, ám neki az idén nem ment olyan jól a Premiershipben. Így aztán nem ő, hanem a Portsmouth focistája, Yakubu Aiyegbeni került be álomcsapatunkba: a nigériai a tavaszi idényben elért 14 gólját további héttel növelte, így 2004-ben Angliában csak Henry volt többször eredményes nála.

A Premier League álomcsapata:
Niemi - Lauren, Terry, Silvestre, Ashley Cole - Ljungberg, Vieira, Lampard, Pires - Henry, Aiyegbeni.