Társoldalunk:

A Leedsnek egyelőre nem kell Bárányos

2005.01.03. 13:49

Hiába sikerült jól a soproni Bárányos Zsolt és az újpesti Kőhalmi András angliai próbajátéka, a másodosztályú Leeds United vezetői - ígéretük ellenére - azóta sem jelentkeztek a játékosoknál. Bárányos érdeklődésünkre elmondta: egyre kevésbé hisz abban, hogy az Elland Roadon folytathatja pályafutását.

"A karácsonyi ünnepek előtt ígérték az angol klub vezetői a jelentkezésüket, így már magam is elbizonytalanodtam. Sőt talán kijelenthetem, egyre kevésbé hiszek abban, hogy a Leeds United játékosa leszek tavasztól! Ezzel nem is lenne probléma, he nem sikerült volna az angol vezetők szerint is kifejezetten jól a kinti próbajátékunk, ezért aztán legalább abban bíztam, hogy jelentkeznek a Leeds vezetői. Még egy-két napot várok, aztán döntenem kell, hiszen Sopronban kedden megkezdődik a felkészülés. Mindenesetre a példánk is mutatja, hogy nem mindig a magyar futballistákon múlik egy-egy meghiúsult szerződés" - ecsetelte csökkenő esélyeit a Sopron 29 esztendős középpályása.

Információnk szerint a Leeds United a magyar futballisták szerződtetését nyárra programozta át, mivel a yorkshire-i együttesnél tulajdonosváltás volt, s pénzügyileg sem áll túl jól az egyesület.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK