Vágólapra másolva!
Alig több mint két hét szünet után újra pályára lépnek a Primera División csapatai, és egyből egy örökrangadóval indul a 2005-ös év, az Atlético Madrid ugyanis a városi rivális Realt fogadja. A Serie A-ban a Milan palermói vendégjátéka és az Inter-Sampdoria összecsapás emelkedik ki, Angliában pedig FA-kupa-mérkőzéseket rendeznek, immáron az élvonalbeli gárdák részvételével.

Vanderlei Luxemburgo és csapata, a Real Madrid újabb komoly erőpróba előtt áll: a király gárda bravúrosan behúzta a félbeszakadt meccset a Real Sociedad ellen, most pedig az Atlético Madrid ellen lép pályára a Vicente Calderon-stadionban.

Az Atléticónál felépült sérüléséből a legnagyobb sztár, Fernando Torres és várhatóan Salva mellett rohamozza majd Casillas kapuját. A hazaiknál egyedül Aguilera szereplése kérdéses, a "blancóknál" ellenben Samuel és Salgado is hiányozni fog a védelemből, őket Pavon és Arbeloa pótolhatja. Tavaly úgy tudott nyerni a Real 2-1-re, hogy Pavon kiállítása miatt majdnem egy félidőt emberhátrányban játszott.

A listavezető Barcelona, amely kilenc ponttal vezeti a bajnokságot, a Villarreal vendége lesz, és régi ismerősök köszönthetik egymást, hiszen Sorin és Riquelme korábban a gránátvörös-kék mezt viselte. Belletti is egykori csapattársai ellen játszhatna, ám a brazil jobbhátvéd eltiltás miatt kimarad a katalánok keretéből, hozzá hasonlóan a másik szélsőhátvéd, Van Bronckhorst is maximum a lelátótól követheti az eseményeket.

A második helyezett Valencia is helyi riválissal kerül szembe, az újonc Levante lép fel a Mestallában. A bajnoktól minden bizonnyal hiányozni fog a csapatkapitány Albelda, illetve biztosan kimarad a műtét után lábadozó Vicente. A dobogóra pályázó Espanyolra papíron könnyű meccs vár a Getafe ellen, az Espanyol-Osasuna csatának pedig az adja a pikantériáját, hogy Miguel Angel Lotina, a barcelonaiak edzője korábbi csapatával kerül szembe. A Mallorca és a Deportivo is hagyományaihoz méltatlanul szerepel idén, most egymás ellen javíthatnak valamicskét a gyenge mérlegükön.