Vágólapra másolva!
A Valencia 2-1-re legyőzte a városi rivális Leventét a spanyol bajnokság 18. fordulójában, és ezzel immár nyolc mérkőzés óta veretlen. A másik két találkozón egyaránt döntetlen született: a Getafe a Sevilla, a Bilbao pedig a Numancia otthonából hozta el az egyik pontot.

A Valencia Baraja illetve Mista fejesével szerzett megnyugtató 2-0-s előnyt, igaz utóbbi bólintása után a labda nem haladt át a gólvonalon, a bíró mégis gólt ítélt. Congo találata után még reménykedhettek a Levante-drukkerek, ám az eredmény már nem változott, így a Valencia hét pontra csökkentette hátrányát a Barcelonával szemben, amely vasárnap a Villarreal vendége lesz.

Az Athletic Bilbao az első félidő hosszabbításában egy szöglet utáni Del Horno-fejesgóllal szerzett vezetést a sereghajtó Numancia ellen. A hazaiak az első félidőben egyszer sem találták el a kaput (nem is nagyon próbálkoztak ezzel), a 65. percben aztán Tevenet huszonöt méteres lövéséből mégis sikerült egyenlíteniük, igaz, ehhez kellett Aranzubia lepkézése is.

A mérkőzés egyébként finoman szólva felejthető volt, hasonlóan a Getafe gól nélkül záródó sevillai vendégjátékához.

Primera División, 18. forduló:
Sevilla - Getafe 0-0

Numancia - Bilbao 1-1 (0-1)
gól:
Tevenet (65.), illetve Del Horno (45+2)

Valencia - Levante 2-1 (0-0)
gól: Baraja (55.), Mista (59.), illetve Congo (73.)