Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) és a Szövetség (MLSZ) vezetői a Tatán múlt hétvégén tartott szakmai napokon ígéretet tettek arra, hogy február 15-ig megoldják a klubok és a vezetőedzők közötti vitás helyzeteket, amelyek a tartozások miatt alakultak ki.

"Mészöly Kálmán feladata, hogy összegyűjtse az iratokat, majd azokat jogászok megvizsgálják s véleményezésük alapján a fegyelmi bizottság meghozza jogerős ítéletét" - mondta Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára.

A sportvezető azt is elárulta, hogy öt ilyen esetről tud: Egervári Sándornak az MTK, Tornyi Barnabásnak a Budapest Honvéd, Pintér Attilának a Ferencváros, míg Csank Jánosnak és segítőjének, Vass Lászlónak a Fehérvár FC maradt adósa, bár az MTK kivételével a klubok ezt különböző indokokkal - érvénytelen szerződés, szerződésszegés - vitatják.

Az említett ügyekben egyetlen jogerős határozat született: az MTK-tól fordulónként egy pontot vonnak le, amíg nem rendezi tartozását. Eddig ez mínusz egy pontot eredményezett a patinás fővárosi klubnak.

Tornyi esetében már jogerős bírósági ítélet is született, ám a csaknem 30 millió forintra rúgó összeget azóta sem kapta meg a tréner. Csank és Vass esetében a klubot négymillióra büntették meg, de ettől még a két szakvezető nem jutott hozzá elmaradt járandóságához. Pintérnél pedig nem került sor sportfegyelmi döntésre, ugyanis a fellebbviteli bizottság második határozata szerint meg kell várni a jogerős bírósági ítéletet, mert addig nem állapítható meg a Ferencváros szerződésszegése.