Vágólapra másolva!
Ismét örömmel utaznak a debreceni döntőre az MTK futballistái, akik a tavalyi ezüstérem után jó eredményre és hangulatos tornára számítanak. Dr. Füzi Ákos, a kék-fehérek csapatkapitánya a vasárnapi budapesti sikerről és a tervekről beszélt.

- Mennyire vették komolyan a tornát?
- Nekünk fontos volt a győzelem, mert eddig mindig jó hangulatú döntőkön vettünk részt Debrecenben, és tovább akartunk jutni. A budapesti selejtezőben eleinte nehezen lendültünk játékba, vezetőedzőnk, Garami József nem is fukarkodott a kritikákkal. Úgy érzem, jó kispályás csapattal rendelkezünk, ezért megérdemeltnek tartom az első helyünket.

- A hangulattal is elégedettek voltak?
- Bevallom, nagyobb érdeklődésre számítottam, s bár a Fradi és a Honvéd tábora jó hangulatot teremtett, azért az ezerötszáz néző igencsak elveszett a nyolcezres csarnokban. Debrecenben biztosan többen lesznek a lelátón, a hangulatnak ugyan jót tett volna, ha a Fradi is a döntőbe kerül, ám erre így sem lehet majd panasz a Főnix-csarnokban.

- Milyen eredménnyel lenne elégedett Debrecenben?
- Tavaly a döntőben kaptunk ki a "Lokitól", így elvileg a visszavágás reményében lépünk műfűre. Több csapat is esélyes a végső győzelemre, a DVSC, az Újpest és mi is, a pápai selejtezőből pedig még nem is tudjuk, kik csatlakoznak hozzánk. Mellesleg azért is tartottuk fontosnak a továbbjutást és a döntőben való szereplést, mert mindenkor jobb hangulatos játékkal erősíteni, mint száraz futásokkal.

Bánki József