Társoldalunk:

Fiatalításba kezdett a Pécs futballcsapata

2005.01.18. 18:08

Horváth Gyula és Bajusz Endre görögországi próbajátékon vesz részt, s amennyiben sikerül kiszerződniük, újabb rutinos játékosok távozhatnak Pécsről, őket pedig elsősorban fiatalokkal pótolhatja Nagy Tamás vezetőedző. A fiatal baranyai tréner az [origo] érdeklődésére elmondta, az újpesti Bergmann Balázs, Kovács Péter duó, valamint az MTK csatára, Lengyel Roland csatlakozhat a PMFC keretéhez.

A rutinos Baumgartner Attila után a gólerős Horváth Gyula is távozhat Pécsről, amennyiben Bajusz Endrével együtt sikerül a görög másodosztályba szerződnie. "Ha eligazolnak Horváthék, ha nem, mindenképpen fiatalodik a keretünk" - mondta Nagy Tamás, a PMFC vezetőedzője.

"Az MTK csatára, Lengyel Roland, akit fél évre kaptunk kölcsön, már velünk készül, akárcsak az újpesti Kovács Péter. A lila-fehérektől várjuk az ugyancsak fiatal Bergmann Balázst, őt a szerdai fehérvári edzőmeccsen már szerepeltetni szeretném. Rajtuk kívül a ballábas Horváth Péter is a csapattal edz. Bízom azonban abban, hogy mindez nem megy az eredményesség rovására. Az eddig elvégzett munkával elégedett vagyok, de még kemény tavasz vár ránk."

A már említett rutinos Baumgartner, Horváth, Bajusz trió mellett Károlyi Sándor sem erősíti már a pécsieket, sőt, a félévet a PMFC-ben kölcsönben szerepelt középpályás kérésére a Ferencváros felbontotta a szerződését. Információnk szerint Károlyit szívesen látná Sopronban Pintér Attila vezetőedző.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK