Társoldalunk:

Folytatódik a Liverpool vesszőfutása

2005.01.22. 17:04

A Chelsea elleni bajnoki kudarcot követően továbbra sem találja formáját a Liverpool labdarúgó-csapata. Rafa Benítez együttese egy héten belül harmadszor kapott ki, miután a Premier League 24. fordulójának nyitómérkőzésén sima vereséget szenvedett a kiesés ellen küzdő Southampton vendégeként. Jó napja volt viszont a magyar játékosokat foglalkoztató csapatoknak, hiszen mind a Crystal
Palace, mind a West Bromwich Albion begyűjtötte a három pontot.

A Mersey-partiak január elsején találkoztak az utolérhetetlennek tűnő londoni sztárcsapattal, a Chelsea-vel, és bár remekül játszottak, legjobb helyzeteikből sem tudtak betalálni, végül pedig egy számukra balszerencsés góllal mindhárom pontot elvitte az Anfield Roadról az Abramovics-gárda.

A következő fordulóban a Norwichot ugyan elkapták a Vörösök, azóta azonban rohamosan romlik a teljesítményük. Ez többek között azért is meglepő, mert a januári átigazolási időszakban minőségi játékosokkal - Morientes a Realból, Pellegrino a Valenciából érkezett - erősödött a csapat, az új szerzemények azonban egyelőre nem sokat tudtak hozzátenni a játékhoz.

A Manchester United ellen gyakorlatilag egy pillanatig sem volt esélye a 'Poolnak a pontszerzésre, kedden pedig egy bohózatba illő öngóllal búcsúztak az FA-kupától a másodosztályú Burnley-vel szemben. A Gerrardékért szorítók abban reménykedhettek, hogy az idén meglehetősen halvány teljesítményt nyújtó Southampton vendégeként visszatalálnak a helyes útra kedvenceik, azonban nem így történt.

A vendégvédelem szerencsétlenkedését már a negyedik percben kihasználták a hazaiak: ekkor egy Pellegrino által elpasszolt labdát a hórihorgas Crouch remekül tett le Prutton elé, aki nem hibázott és megszerezte a vezetést a hazai csapatnak. A vezető gól után is támadásban maradtak a hazaiak, és a félidő derekán megduplázták előnyüket: a résztvevők ugyanazok voltak, csak a szereposztás változott (Prutton adta a gólpasszt, az üresen hagyott Crouch pedig remekül bólintott a kapuba).

A második játékrész elején volt egy jó öt perce a Liverpoolnak, azután a mérkőzés visszatért az addig megszokott mederbe, mert a vendégek egészen egyszerűen képtelen voltak fogást találni a hazai csapaton. A legközelebb az 59. percben járt a gólszerzéshez a Benítez-banda, ekkor Gerrard szabadrúgását a felső léc mentette, ezzel azonban el is lőtték össze puskaporukat a vendégek.

A Soton némiképp talán meglepő, de teljesen megérdemelt sikerével létfontosságú három ponthoz jutott, míg a liverpooli híveknek továbbra is várniuk kell arra, hogy kedvenceik az igazi nagycsapatokat megközelítő szinten futballozzanak.

Premier League, 24. forduló:
Southampton - FC Liverpool 2-0 (2-0)
gól:
Prutton (4.), Crouch (22.)

Birmingham City - Fulham 1-2 (0-0)
gól:
Volz (51., öngól), illetve Cole (78., 11-esből), Diop (83.)

Chelsea - Portsmouth 3-0 (3-0)
gól:
Drogba (15., 39.), Robben (21.)

Crystal Palace - Tottenham Hotspur 3-0 (0-0)
gól:
Leigertwood (66.), Granville (70.), Johnson (77., 11-esből)
A házigazdák kapuját Király Gábor védte, a Crystal Palace másik magyar légiósa, Torghelle Sándor, valamint a túloldalon Fülöp Márton ezúttal nem került be csapata keretébe.

Everton - Charlton Athletic 0-1 (0-1)
gól:
Holland (45.)

Manchester United - Aston Villa 3-1 (1-0)
gól:
Ronaldo (8.), Saha (69.), Scholes (70.), illetve Barry (53.)

Norwich City - Middlesbrough 4-4 (1-1)
gól:
Francis (18.), Ashton (80.), McKenzie (90.), Drury (91.), illetve Hasselbaink (34., 78.), Queudrue (49., 56.)

West Bromwich Albion - Manchester City 2-0 (1-0)
gól:
Campbell (5.), Wallwork (81.)
Gera Zoltán végigjátszotta a találkozót a hazai csapatban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK