Társoldalunk:

Tóth Norbert nem érti, miért mellőzi Matthäus

2005.01.24. 0:43

Az Újpest együtteséből négy játékos -Vlaszák Géza, Vanczák Vilmos, Simek Péter és Rajczi Péter - tagja a Szaúd-Arábia ellen készülő válogatott keretnek, az idény legjobb lila-fehér labdarúgója, Tóth Norbert azonban nem. A ballábas futballista elmondta, úgy érzi, Lothar Matthäus kapitánynál már nem lesz esélye a válogatottságra, pedig az Újpest edzője, Mészöly Géza szerint Tóth nagyszerű szezont produkált és ő javasolta is a keretbe.

Újpesten kevesen vitatkoznak azzal a ténnyel, miszerint a tavalyi esztendőben Tóth Norbert végre igazi tudásához mérten futballozott, éppen ezért keltett meglepetést, hogy a ballábas játékos nem kapott helyet a Szaúd-Arábia ellen készülő bővebb keretben sem.

"Magam is úgy érzem, hogy a tavalyi naptári évben ment a legjobban a játék egész pályafutásom során. Számítottam is arra, hogy előbb-utóbb bekerülök a válogatottba, de nem így történt. Az öltözőben ment is a poénkodás, na majd most, aztán mégsem történt semmi. Nem értem mindezt, hiszen, ha ilyen szezon után sem tudok odaférni a bővebb keretbe, akkor elég reménytelen a helyzetem. Úgy érzem, hogy Lothar Matthäus kapitánysága alatt én nem leszek válogatott. Bosszant mindez, a kardomba azonban nem dőlök, hanem igyekszem a tavalyihoz hasonló tavaszt produkálni az Újpesttel."

Mészöly Géza, a lilák vezetőedzője sem tudja Tóth mellőzésének okát: "Nagyon elégedettek voltunk Tóth Norbi játékával, aki tavasszal is komoly szerepet játszott a remek szereplésben, sőt, ősszel még jobb formában futballozott. Ezek után természetesen javasoltam a válogatottba is, mégsem kapott meghívót, ami persze, ha közhely, ha nem, mindenkor a szövetségi kapitány joga és felelőssége. Annak örülünk, hogy Újpestről Vlaszák, Vanczák, Simek, és Rajczi is tagja a keretnek, míg a jelek szerint Norbi nem illik bele Lothar Matthäus szakmai elképzelésébe, de ez tényleg a kapitány kompetenciája. Remélem, az Újpestben továbbra is tartja jó formáját, és előbb-utóbb mégiscsak csatlakozhat Vlaszákékhoz a válogatottban."

Az Újpest egyébként folytatja idehaza a felkészülést a tavaszi idényre, no meg a hétvégi debreceni teremtorna döntőjére, amelyen a lilák célja a végső győzelem.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK