Vágólapra másolva!
Debrecenben elkészítették a teremlabdarúgó-bajnokság hétvégi döntőjének sorsolását, e szerint az egyik csoportban a házigazda és címvédő DVSC mellé az Újpest és a Fehérvár került, míg a másik trióban a Győr, a Sopron és az MTK mérkőzik meg egymással.

A Főnix-csarnokban vasárnap 14 órától kerül megrendezésre a terembajnokság döntője, ahol a házigazda debreceniek zsinórban harmadik győzelmükre készülnek. Sándor Tamáséknak ehhez a csoportban az Újpest és a Fehérvár közül legalább az egyik gárdát meg kell előzni, ugyanis a csoportok első két helyzettje jut a legjobb négy közé, ahol a döntőbe jutásért keresztbejátszással döntik el, mely két csapat lesz a finálé tagja.

A lila-fehérek a nyíregyházi selejtező győzteseként kerültek a legjobb hat közé, és hogy az Újpest komolyan veszi az eseményt, azt jól mutatja, hogy a heti edzések is a vasárnapi torna jegyében zajlanak. A Fehérvár épp a fővárosiak mögött lett második Nyíregyházán, a piros-kékek most visszavághatnak az akkori 3-2-es vereségért, persze jelenleg jobban foglalkoztatja a szurkolókat és a játékosokat a csapat jövője, de ráférne a sikerélmény Csertői Aurél együttesére.

A másik trióban kapott helyet a pesti tornán diadalmaskodó MTK, a kék-fehérekkel kapcsolatos információ, hogy Lengyel Roland várhatóan megállapodik a Péccsel, és tavasszal a baranyaiaknál folytatja. A Győr és a Sopron kéz a kézben masírozott a döntőbe a pápai selejtezőből, akkor a soproniak bizonyultak jobbnak, vasárnap kiderül, hogy tudnak-e javítani Vincze Ottóék.

A terembajnokság döntőjének beosztása:
A csoport: Újpest, DVSC-MegaForce, Fehérvár
B csoport: Sopron, MTK, Győr