Vágólapra másolva!
A Serie A-ban általában viszonylag nagy a mozgás a téli átigazolási időszakban, de a sztárok többnyire nyáron cserélnek gazdát, a januári börzén jobbára a nagycsapatok kiegészítő emberei váltanak klubot és kerülnek valamelyik kiscsapathoz, hogy játéklehetőséghez jussanak. Az idén sem volt ez másként, bár egy olyan szerződés azért akadt Olaszországban, amelyre egész Európa felkapta a fejét.

Valerij Bozsinov klubcseréjéről van szó, amely derült égből villámcsapásként érte nemcsak a Lecce, de jó néhány olasz és külföldi sztárgárda vezetőit és szurkolóit, az ifjú bolgár kegyeiért ugyanis - ha a pletykáknak hinni lehet - többek között a Juventus FC, az AC Milan, az Internazionale és az FC Barcelona is versengett. Maga az érintett néhány hete nyilatkozta egy olasz lapban, hogy nagyon jól érzi magát a piros-sárgáknál, és nyárig mindenképpen szeretne Leccében maradni és fejlődni. Nos, könnyen lehet, hogy Bozsinov fejlődni fog tavasszal, de hogy nem Leccében, az biztos, ugyanis a Fiorentina az átigazolási időszak utolsó napján, január 31-én 13 millió euróért - plusz a chilei középpályás, Jaime Valdés játékjogáért - megszerezte a csatárt.

A firenzeiek amúgy sem tétlenkedtek az átigazolási időszakban; nemcsak Bozsinovra áldozott jelentős összeget a lila-fehér klub (mely az összes európai csapatot figyelembe véve a legtöbbet költötte új játékosokra az elmúlt egy hónapban!): a sereghajtó Atalanta fiatal támadójáért, Giampaolo Pazziniért hét és fél millió eurót szurkoltak le a violák. Rajtuk kívül Toscanába került a Brescia védője, Dario Dainelli, valamint a Sampdoria középpályása, Marco Donadel is, a nemrég kinevezett edző, Dino Zoff tehát egy alaposan megerősített játékoskerettel vághat neki a tavaszi feladatoknak (még annak ellenére is, hogy Javier Portillo visszatért a Real Madridhoz).

Az élcsapatok keretében nem volt ekkora mozgás: a listavezető Juventus FC például csupán egy játékost igazolt, ráadásul ő sem játszhat még jó darabig, hiszen a fehér-feketék azt az Adrian Mutut igazolták le, aki május 18-ig eltiltását tölti. A román csatár megszerzésén kívül a feleslegessé vált védők kölcsönadásának jegyében telt a január Torinóban: Igor Tudor a Sienához, Nicola Legrottaglie a Bologna FC-hez, Mark Iuliano pedig a spanyol RCD Mallorcához került.

Az AC Milan állománya gyakorlatilag nem változott, az eddig minimális játéklehetőséghez jutott argentin bekk, Fabrizio Coloccini távozása (a védő tavasszal az RC Deportivo csapatába próbál majd bekerülni) aligha rázza meg jelentősebb mértékben a piros-feketék szurkolóit, mint ahogy az sem, hogy szeretett klubjuk senkit sem igazolt januárban, hiszen a Carlo Ancelotti rendelkezésére álló keret így sem mondható éppen gyengének.

Mindez igaz a másik milánói klub, az FC Internazionale játékosállományára is, éppen ezért az északi nagyváros kék-fekete felében sem volt nagy a jövés-menés januárban. Lambrosz Hutosz, Hernán Dellafiore, Mario Rebecchi, Giovanni Pasquale és Nicola Beati kölcsönadása sem szenzációnak, sem komoly vérveszteségnek nem nevezhető.

Az Udinese háza táján sem volt nagy a mozgás, az Atalantától elcsábított Damiano Zenoni megszerzése, valamint a brazil középpályás, Alberto Sienába igazolása ment eseményszámba, az alapemberek maradtak, és harcolnak tovább a dobogóért.

Az AS Romáról viszont volt mit írni januárban, de Luigi del Neri nem annyira a csapat megerősítésén, mint inkább a létszám felettivé vált futballisták elpasszolásán fáradozott, mégpedig jórészt sikerrel. Az őskövület Marco Delvecchio tíz év után hagyta el a fővárost abban a reményben, hogy Bresciában nemcsak szerződése lesz, de végre futballozhat is. Nála kilenc és fél esztendővel kevesebbet töltött az Olimpicóban az egyiptomi Mido, akit a nyáron nagy reményekkel igazoltak, hogy aztán az első adandó alkalommal továbbadják, mégpedig az angol Tottenham Hotspurnek. A jelek szerint Del Neri a világbajnok Vincent Candela nélkül is el tudja képzelni a csapatát; a tréner finoman szólva nem gördített akadályt a veterán balhátvéd távozása elé, aminek a Bolton Wanderers szurkolói igazán örültek.

A Sampdoria vezetői némi meglepetésre hajlandóak voltak elengedni a klubtól a rettegett csatárduó egyik felét, Fabio Bazzanit a vergődő Lazióhoz, igaz, egy (talán) hasonló képességű támadót kaptak cserébe a rómaiaktól Simone Inzaghi személyében.

A középcsapatok szinte teljesen tétlenül figyelték a téli mercato eseményeit, a sereghajtók viszont igyekeztek alaposan megerősíteni a keretüket. A Siena Pasquale, Massimo Maccarone, Francesco Cozza, Igor Tudor és a román Alin Stoica személyében jó néhány ismert játékost szerződtetett, az AC Parma Fabio Vignaroli és Stefano Bettarini megszerzésével vétette észre magát, az utolsó helyezett Atalanta viszont szinte valamennyi piacképes futballistájától megszabadult. Úgy tűnik, mintha a bergamóiak már most, 17 fordulóval a bajnokság vége előtt feladták volna a bennmaradásért vívott harcot.