Vágólapra másolva!
Küzdelmes mérkőzésen, 0-1-ről fordítva nyert a Real Madrid az Osasuna otthonában, így a szombaton szindén idegenben diadalmaskodó Barcelona előnye továbbra is négy pont.

Angliában a MU üldözi a Chelsea-t, Olaszországban a Milan a Juvét, míg Spanyolországban a Real a Barcát - három igazi álomcsata. A mostani hét végén mind a hat csapatnak sikerült begyűjtenie a három pontot, ide tartozik a Primera División aranylabdásokkal teletűzdelt együttese, a Real Madrid is.

A fővárosiak múlt heti parádés játékuk után most örülhettek, hogy egyáltalán győzni tudtak, hiszen Webo találata után egészen a 77. percig izgulhattak a vendégdrukkerek. Ekkor az angol Owen köszönt be, s ha már így lendületbe jött a királyi gárda, Helguera a győzelmet - s az eddigi négypontos Barca-előny fenntartását - jelentő gólt is megszerezte.

A bronzéremért szintén öldöklő küzdelem folyik, a Depor ellen otthon elhasaló Valenciát a Sevilla megelőzte, miután - a táblázat állása alapján rangadónak számító - Villarreal elleni meccsen Baptista duplájával legyőzte a vendégegyüttest.

Parádés mérkőzést vívott egymással a Bilbao és a Betis. Utóbbi gárda BL-helyről álmodozik, s ennek megfelelően támadó felfogásban lépett pályára Baszkföldön, szűk félóra elteltével már 3-0-ra vezetett Oliveira duplájával, valamint Joaquin "szimplájával". Ezt követően a hazaiak veterán, korábbi spanyol válogatott csatára, Urzaíz szintén hintett egy duplát: hét perccel a "0-3-as" középkezdés után lőtte az elsőt, majd 3 percen belül újabb szépítő gólt ért el.

A második félidő elején Gurpegi egyenlített, sőt a 70. percben Yeste még a vezetést is megszerezte az Athleticnek. A vendégcsapat azonban annak ellenére pontot tudott végül lopni Bilbaóból, hogy Lembót két sárga lapja miatt kiállította a játékvezető. Az ikszet érő vendégtalálatot ki más, mint Oliveira szerezte, aki 16 találatával Eto'o mögött egy egységgel lemaradva második a góllövőlistán.

Primera División, 23. forduló:
Atlético Madrid - Levante 0-0
piros lap:
Culebra (18., Levante)

Espanyol - Getafe 2-0 (0-0)
gól: Soldeville (90.), Tamudo (91., 11-esből)
piros lap: Broto (90., Getafe)

Mallorca - Albacete 2-1 (0-1)
gól: Tuni (53.), Garcia (72., 11-esből), illetve Gonzalez (28.)

Numancia - Málaga 0-1 (0-1)
gól: Rodriguez (43.)
piros lap: Tevenet (33., Numancia)

Racing Santander - Real Sociedad 1-3 (0-3)
gól: Anderson (58.), illetve Aranburu (8.), Nihat (10., 35.)

Sevilla - Villarreal 2-1 (1-0)
gól: Baptista (36., 82., a másodikat 11-esből), illetve Riquelme (88., 11-esből)
piros lap: Ocio (87., Sevilla)

Osasuna - Real Madrid 1-2 (1-0)
gól: Webo (36.), illetve Owen (77.), Helguera (80.)

Athletic Bilbao - Betis 4-4 (2-3)
gól: Urzaíz (32., 35.), Gurpegi (47.), Yeste (70.), illetve Oliveira (5., 25., 80.), Joaquin (12.)
piros lap: Lembo (75., Betis)