Társoldalunk:

Téli olimpiai sportág lehet a futsal

2005.02.18. 16:29

Míg a magyar nagypályás labdarúgó-válogatott még csak nem is álmodhatott az utóbbi szűk 20 évben arról, hogy kijusson egy nagyobb világversenyre, addig a Magyarországon alig ismert és rendkívül kis költségvetésből gazdálkodó "amatőr" futsalosok részt vehettek az ostravai kontinensbajnokságon. A hírek szerint a 2006-os téli olimpián bemutatkozik a futsal, hogy aztán - jó esetben - végleg felkerülhessen az ötkarikás játékok programjába.

Noha az Eb-nek még nincs vége, a mieink már elbúcsúztak a küzdelmektől. A B csoportban a világ jelenlegi talán két legjobb csapatával, az olasszal és a spanyollal kellett megküzdenie Kozma Mihály szövetségi kapitány együtesének, amely helytállt mindkét gárda ellen, utóbbi ellen például sokáig győzelemre állt. Tóth Szabolcsék remekül játszottak, s minderről a magyar nézők az Eurosporton meggyőződhettek, no meg arról is, hogy nagy jövője van a sportágnak nem csak a latin országokban, hanem hazánkban is.

"Magyarországnak nagyon erős, jól szervezett fiatal csapata van, megfejelve egy klasszissal, Balázs kapussal" - nyilatkozta a szintén a világ élvonalába tartozó portugálok szövetségi kapitánya, Orlando Duarte a magyarok elleni meccs után. Ezen a találkozón 1-0-ra, 2-1-re és 3-2-re is vezettek a mieink, ám végül a rutin döntött, és a luzitánok 5-3-ra diadalmaskodtak.

A futsal Európa-bajnokságot, azon belül is a magyarok szereplését felkérésünkre értékelte Bodrogi Kornél, az Első Beton Szeged NB I-es együttesének a kapuvédője. A korábbi U16-os nagypályás válogatott játékos a zöld gyepet 19 évesen váltotta fel a tornatermek parkettjére, s a jelenleg 22 esztendős futsalhálóőr egyetértett abban Duarte mesterrel, hogy a magyarok legjobbja Balázs Zoltán kapuskollégája volt. "2005-re ért be az a munka a magyar futsalnál, amit Kozma Mihály és edzőkollégái végeztek az utóbbi 5-7 évben. A magyar válogatott gerincét a sikert sikerre halmozó Cső-Montage, a rendkívül jó játékerőt képviselő Colorspectrum Aramis és a csömöri Rubeola FC alkotja. A csehországi Európa-bajnokságról emelt fővel távozó magyarok három olyan mérkőzésen vannak túl, amiből kettőt talán a világ legerősebb csapatai ellen játszottak le."

Forrás: MTI

"A profi bajnokságban szereplő 'brazil' olaszok és spanyolok gyermekkoruk óta csak a futsallal foglalkoznak. Ezért az elért eredmények értékét növeli, hogy hazánk fiai amatőrként is rendkívül tisztességesen helytálltak. Kérdés, hogy profiknak kell-e játszaniuk a magyar futsalválogatottban ahhoz, hogy felvegyük a versenyt egy-egy világversenyen az éppen aktuális sztárcsapattal. A válasz 'nem', s ezt az utóbbi napok is bizonyították, de ha nyerni akarunk, akkor nem elég az amatőr státus."

"Válogatottunkat az egységesség és a jó csapatszellem jellemezte a torna során végig, s a csapatból kitűnt egy világklasszis játékos, a kapus Balázs Zoltán. A Colorspectrum Aramis hálóőre bravúrt bravúrra halmozva védte végig az Európa-bajnokságot, és a csapatunk legjobbja volt. Ez az a poszt, amelyen minden labdajátékban, szinte mindig jól álltunk, még világmércével szemlélve is a dolgokat. Nem csodálkoznék rajta, ha nyáron profi szerződést ajánlana valamelyik spanyol vagy olasz klub remeklő portásunknak."

"A futsal futótűzként terjed, és egyre népszerűbb minden országban, beleértve Magyarországot is. Itthon beindult az U21-es bajnokság, és amennyiben egy klubnak van tartalékcsapata - amely a második vonalban szerepelhet -, akkor szabad játékosáramlás biztosított az NB I és az NB II között. Ha az előrejelzések nem csalnak, akkor a 2006-os torinói téli olimpián bemutatósportágként fog szerepelni a futsal, ami azt jelenti: nagy esély van rá, hogy felkerüljön az olimpiai palettára."

Juha Pál

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK