Vágólapra másolva!
Óriási csatában győzött a Barcelona a Chelsea ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, és a feszültség a mérkőzés után is érezhető volt, az angolok közül sem a játékosok, sem Jose Mourinho nem nyilatkozott, csak Simon Greenberg szóvívő, aki elmondta, hogy félidei incidens miatt panaszt nyújtanak be az UEFA-hoz. Manchesterben nem lehettek boldogok a hazaiak, Carroll kapus hibája után ugyanis a Milan győzni tudott az Old Traffordon, de Sir Alex Ferguson nem hibáztatta játékosát. A Lyon simán nyert Brémában, pedig előzetesen szorosabb meccsre lehetett számítani, az Inter pedig a címvédő Porto othonában ért el olyan eredményt, amivel Roberto Mancini is elégedett volt.

A szerdai párosítás legnagyobb rangadója a spanyol és az angol éllovas, azaz a Barcelona és a Chelsea összecsapása volt, és a mérkőzés igazolta az előzetes várakozásokat, minden olyan elemet felvonultatott, amitől egy futballmeccs látványos lehet.

A 2-1-es Barcelona-győzelemmel végződő találkozó után Jose Mourinho nem jelent meg a sajtótájékoztatón, így a portugál tréner büntetésre számíthat. Mourinho azon húzta fel magát, hogy Frank Rijkaard, a hazaiak mestere a félidőben állitólag Andres Frisk játékvezetővel társalgott, illetve letámadta a svéd bírót a Chelsea gólja miatt (Duff az indítás pillanatában lesgyanús pozícióból indult).

Rijkaard szerint kissé eltúlzott az angolok reakciója, és nevetségesnek tartja, hogy azt híresztelik, hogy bement a bírói öltözőbe, mert csak a mérkőzéssel kapcsolatban jegyzett meg valamit Frisknek. Hogy tovább bonyolódjon a helyzet, egyes információk szerint a félidőben dulakodás tört ki a játékoskijáróban, aminek eredményeként Henk Ten Cate, a Barca másodedzője fenékbe billentette Mourinhót.

Valami történhetett a szünetben, ezt jól mutatja, hogy Simon Greenberg, a Chelsea szóvívője elmondta, hogy félidei incidens miatt panasszal fordultak az UEFA-hoz. Ezek után érdemes meghallgatni William Gaillardot, aki az európai szövetség részéről állt a mikrofonok elé: "Egyelőre nem kaptunk semmilyen hivatalos értesítést, de több emberünk volt az öltözőknél az ominózus időpontban, egyikük sem észlelt semmi rendkívülit, és senkit nem láttak bemenni a játékvezető öltözőjébe."

Rijkaard a sajtótájékoztatón azért kicsit odapiszkált Mourinhónak, aki a meccs előtt magabiztosan nyilatkozgatott: "Az edzőnek kötelessége, hogy a média rendelkezésére álljon. Érdekes, hogy olyan történetről beszélnek az angolok, aminek semmi alapja. Ami a mérkőzést illeti, büszke vagyok a játékosaimra, megérdmelten győztek egy remek gárda ellen, amely megmutatta, hogy miért kapott olyan kevés gólt hazája bajnokságában.

A találkozó utóéletéhez tartozik az is, hogy a házigazdák kapusát, Victor Valdest megfigyelésre kórházba szállították, miután enyhe agyrázkódás szenvedett akkor, amikor ütközött Drogbával. Az elefántcsontparti támadó éppen emiatt kapta meg második sárga lapját és jutott a kiállítás sorsára.

Sokáig úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlen születik a Manchester United - AC Milan rangadón, ám a hajrában Roy Carroll hibáját kihasználva már idegenben egygólos előnyhöz jutott az olasz bajnok. Carroll Clerence Seedorf távoli lövését szerette volna megfogni, ám a középre tartó labda kipattant róla, éppen Hernán Crespo elé, aki közelről nem hibázott.

A Crespónak "gólpasszt" adó északír kapus érthetően letörten nyilatkozott: "Nem lett volna szabad engedni, hogy Seedorf kapura lőjön. Nem zártuk le előtte a területet, így középről szabadon próbálkozhatott" - tért ki a gól előtti szituációra Carroll, aki a hibájáról nem akart beszélni.

"Többet érdemeltünk. Nagyon magas színvonalú találkozó volt, s ha az első félidőben jobban koncentrálunk a helyzeteinknél, akkor máshogy is alakulhatott volna az eredmény. Ettől függetlenül még nem dőlt el a párharc" - jelentette ki a hazaiak mestere, Sir Alex Ferguson, aki nem hibáztatta kapusát a vereséget érő bakiért.

"Az igazi Vörös Ördögök vörösök és feketék." A La Gazzetta dello Sport ezzel a címmel írt a Milan diadaláról, amely az első angliai győzelme volt a nemzetközi kupákban, a Manchester pedig 21 veretlen mérkőzés után kapott ki újra hazai pályán a BL-ben.

"Úgy érzem, jól játszottunk, így természetesen elégedett vagyok a győzelemmel, de azt tudjuk, hogy egyelőre csak a munka felét végeztük el, s a másik fele szintén rendkívül nehéz lesz" - mondta a találkozót követően Carlo Ancelotti, a vendégek vezetőedzője.

Az idegenbeli siker a párharc esélyesévé tette a Serie A listavezetőjét, s a múlt is neki kedvez, ugyanis a két gárda eddigi párharcaiból mindkétszer az olaszok jutottak tovább. Ráadásul az előző két manchesteri mérkőzésen vereséget szenvedtek, míg most már előnnyel utazhatnak Milánóba, ahol még gólt sem kaptak a Vörös Ördögöktől.

Először győzött Angliában a Milanhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20050223blbarcelona.html?pIdx=1