Társoldalunk:

A Southamptonnal sem bírt az Arsenal

2005.02.26. 16:00

A hétközi müncheni BL-vereséget követően a Bayernnél lényegesen könnyebbnek tűnő ellenfél várt az Arsenal csapatára a Premier League-ben. A hullámvölgyben lévő Ágyúsok azonban a Southamptonnal sem tudtak megbirkózni, a két kiállítást is hozó parázs mérkőzés végül 1-1-re végződött. Andy Johnson két tizenegyesgóljával 2-0-ra nyert a Crystal Palace, Király végigjátszotta  a találkozót, s a hajrában pályára léphetett Torghelle Sándor is.

Ha nem is sorsdöntő, de mindenképpen kiemelt jelentőséggel bíró összecsapáson találkozott egymással a Southampton és az Arsenal a St. Mary'sben, a Premier League 28. fordulójának nyitómérkőzésén. A Wenger-éra talán legmélyebb hullámvölgyében lévő londoniaknak égető szükségük volt a három pontra: egyrészt matematikailag, hogy ne szakadjanak le reménytelenül a második helyet jelenleg birtokló Manchester Unitedtől, másrészt lelkileg, rehabilitálandó a pszichét a kevés híján megsemmisítő müncheni BL-vereséget követően.

A másik oldalon is a három pont bekasszírozása volt a fő cél, a célok azonban természetesen merőben mások. Az idei szezonra ismét a kiesőjelöltek közé visszacsúszó Szentek a bentmaradásra hajtanak, azonban egy-két fellángolást - például a Liverpool elleni 2-0-t - leszámítva meglehetősen döcögősen halad a Harry Redknapp irányította hadművelet.

Most mindenesetre alaposan bekezdtek a hazaiak, olyannyira, hogy a hatodik perc végén egészen meghökkentő, 71:29%-os arányt jegyezhettünk fel a hazaiak javára a labdabirtoklás témakörében. Ezt követően természetesen kiegyenlítődött a mérkőzés - a félidő végére már az Ágyúsoknál volt többet a labda -, azonban - ahogyan mondani szokták - jobbára a játék küzdő jellege domborodott ki. Az utolsó tíz percben a küzdő jelleg aztán - Angliában némiképp szokatlan módon - durvaságba váltott át, aminek eredményeként megfogyatkozott a Soton, és előnybe került az Arsenal.

A hazaiak rendkívül tehetséges, ám meglehetősen forrófejű középpályása, David Prutton előbb begyűjtött egy sárga lapot a 35. percben, majd tíz percre rá rendkívül csúnyán letalpalta Robert Pirest - a francia világbajnokot le is kellett cserélni -, az asszisztensével konzultáló Wiley játékvezető pedig kiállította a magáról megfeledkezett játékost. A piros lap felmutatását követően Prutton valóságos ámokfutásba kezdett, és csak a csapattársak, valamint Redknapp menedzser lélekjelenlétén múlott, hogy nem inzultálta tettleg a partjelzőt.

Az emberelőnyt gyorsan kihasználták a vendégek, és egy kapu előtti kavarodást követően Henry átadását Ljungberg passzolta Smith kapujába.

A szünetben kilátástalannak tetszett a Soton helyzete, azonban a vendégek holland csatára, Robin van Persie gondoskodott róla, hogy mindössze hét percet kelljen emberhátrányban játszania a hazaiaknak: a fiatal csatár egy elvesztett labdát követően - szintén nagyon csúnyán - rátartott Le Saux lábára, így ő is megkapta a második sárgáját, valamint a vele járó piros lapot is.

A létszám-kiegyenlítődést követően negyedórát kellett várni a hazaiak egyenlítő találatára, ekkor az égimeszelő Crouch bólintott a léc alá egy baloldali szögletet, a katasztrofálisan kimozduló Jens Lehmann hibáját kihasználva.

Az egyenlítő gólt követően az Arsenal nagy energiákat mozgósított a győztes gól megszerzése érdekében, azonban a szenzációs napot kifogó Paul Smith kapus nemegyszer földöntúlinak tűnő bravúrral hárította Henryék kísérleteit. Ennek ellenére nyerhettek volna a vendégek, hiszen egy végletekig kijátszott helyzetet követően Ashley Cole fejelt gólt, Wiley játékvezető azonban - asszisztense intésére - annulálta a találatot.

Végül maradt tehát az egy-egy, az eredmény, amely igazából egyik csapatnak sem jó. Ezzel együtt Southamptonban valószínűleg nem keseredtek el a csapat hívei a sírból visszahozott egy pont miatt, ami igen sokat érhet majd a végelszámolásnál.

A Crystal Palace Andy Johnson két biztosan értékesített büntetőjével 2-0-ra verte a Birmingham csapatát, a kapuban Király jól teljesített, s hosszú idő után ismét pályára lépett Torghelle Sándor is, igaz, csak pár perc erejéig.

Premier League, 28. forduló:
Southampton - Arsenal 1-1 (0-1)
gól:
Crouch (67.), illetve Bergkamp (45.+2.)
piros lap: Prutton (45.), illetve van Persie (52.)

Aston Villa - Everton 1-3 (0-1)
gól:
Solano (46.), illetve Osman (17.), Cahill (48.), Osman (67.)

Crystal Palace - Birmingham 2-0 (1-0)
gól:
A. Johnson (41., 68., mindkettőt büntetőből)

Tottenham - Fulham 2-0 (0-0)
gól:
Kanoute (78.), Robbie Keane (90.)

Manchester United - Portsmouth 2-1 (1-0)
gól:
Rooney (8., 82.), illetve O'Neill (47.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK