Vágólapra másolva!
Dajka László, a Békéscsaba labdarúgócsapatának vezetőedzője kijelentette: március 11-én éjfélig ad még esélyt arra, hogy a többségi tulajdonos törlessze a felhalmozott adósságokat. "Magam sem tudom, ellenkező esetben milyen hangulatú lesz a nyitómérkőzés s hogy velem vagy nélkülem áll ki a csapat" - mondta a volt válogatott csatár.

Dajka azt is elmondta, hogy a rendkívül nehéz helyzet ellenére - a klub négy hónapnyi bérrel tartozik a csapatnak - játékosai becsülettel készülnek. "Nem vagyunk a topon, de azt hiszem, ez természetes. A gondok ellenére nem adjuk fel, bízunk abban, hogy a többségi tulajdonos rendezi az adósságot. Nem maradtunk magunkra, látjuk az erőlködést a háttérben, hogy megoldódjon a helyzet. Küzdünk a labdarúgásunkat körülvevő posvánnyal, amelynek jelenleg leginkább a Békéscsaba az áldozata" - mondta a tréner.

A szerződésekben szerepel egy olyan pont, amely szerint ha a labdarúgók és edzők negyven napnál hosszabb ideig nem kapják meg járandóságukat, akkor minden jogkövetkezmény nélkül felbonthatják a megállapodást. Dajka szerződtetésekor több hónapos elmaradást kellett teljesítenie a tulajdonosi körnek, ez akkor meg is történt, de azóta újra gondok jelentkeztek a fizetésekkel.

A tavaly nyáron többségi tulajdont szerzett (nyolcvan százalékot vásárolt meg korábbi négy tulajdonostól) horvát-bosnyák Darko Canadic irányította tulajdonosi kör a játékosoknak, edzőknek, alkalmazottaknak négy hónapja nem fizetett bért.

Emiatt először a román Valentin Miculescu jelentette fel a ligánál a klubot, amely szerződésszegést állapított meg, így a játékos szabadon igazolhatóvá vált. További öt labdarúgó, Balog Zsolt, Udvari Szabolcs, Simon Attila, Matkó Zsolt és Kovács Norbert is befizette - kölcsönöket felvéve - az eljáráshoz szükséges 250 ezer forintot, és szintén feljelentette az Előre FC Kft.-t a ligánál, ugyancsak szerződésszegés miatt. A tárgyalásuk csütörtökön lesz.

Tavaly októberében "megszállta" a rendőrség a Békéscsabai Előre FC Kórház utcai székházát egy feljelentés nyomán. A Nemzeti Nyomozó Iroda hosszas vizsgálódás után karácsony előtt beidézte Kerekes I. Györgynét, a klub ügyvezető igazgatóját adócsalás gyanújával. Az eddigi adatok szerint 32 millió forint személyijövedelemadó-előleget, egészségügyi biztosítást és nyugdíjbiztosítást nem fizetett be a klub az államkasszába (az összeg még változhat). A labdarúgókkal ugyan aláírattak papírokat, miszerint felvették a pénzt, de ebből - a kihallgatási jegyzőkönyve szerint - nem láttak egy fillért sem.

Az Előre FC főtulajdonosa, Darko Canadic ellen bírósági ügy van folyamatban: 300 millió forintos sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés, engedély nélküli pénzügyi tevékenység, vesztegetés és okirat-hamisítás a vád az úgynevezett Allied Investment-ügyben, amelynek másodrendű vádlottja az üzletember.