Vágólapra másolva!
A téli átigazolási időszakban a magyar élvonalban elsősorban nem az új focisták jelentették a fő beszédtémát, hanem a legtöbb egyesületnél az volt a kérdés, hogy egyáltalán el tudnak-e indulni a tavaszi szezonban, így a szokottnál kevesebb légiós érkezett hazánkba. Természetesen megint volt szó a német élvonalat megjárt focistákról (a Fradinál felmerült például Vlagyimir But és Pascal Ojigwe neve is), de végül szokás szerint elsősorban Kelet-Európából igazoltak a magyar egyesületek.

A Lombard FC Pápa szerzeménye 1975. május 18-án látta meg a napvilágot Marosvásárhelyen, és az AS Tirgu-Muresben kezdett el futballozni. Húszesztendős volt, amikor bemutatkozhatott a felnőttek között, és a második vonalban vitézkedő gárdában gyorsan alapemberré vált, hiszen az 1995-96-os idényben 27 mérkőzésen lépett pályára.

Az elkövetkező öt esztendőben rendszeresen tagja volt a marosvásárhelyi együttesnek a másodosztályban, ám első góljára egészen az 1998-99-es idényig kellett várnia, amikor egyszer volt eredményes, majd a következő szezonban már két gólig jutott.

Végül 2000 nyarán váltott klubot, és az ugyancsak másodosztályú, ám az élvonalba igyekvő CSM Resita játékosa lett, ahol ugyanazt a megbízható, csillogás nélküli teljesítményt produkálta, mint korábbi csapatában. A klub azonban a várakozással ellentétben nem tudott felkerülni az első osztályba, így Miclea a 2002-2003-as idény közben átigazolt az ebből a szempontból jobban álló Apulum Alba Iuliába, amellyel végre sikerült kiharcolnia a feljutást.

A legjobbak között így 2003. augusztus 8-án, a Poli-AEK Timisoara ellen mutatkozott be, és első élvonalbeli gólját a nyolcadik fordulóban érte el. Az idény során végül 29 mérkőzésen vetették be, és négyszer volt eredményes, a jelenlegi pontvadászat első felében pedig 11 alkalommal lépett pályára.