Társoldalunk:

Ronaldinho duplája kevés volt a Chelsea ellen

2005.03.08. 20:44

A Milan kezdőcsapatában egy, a Manchesterében két változás történt az első meccshez képest, az olaszoknál Kaladze kikerült a csapatból, így Maldini ment ki a bal oldalra, és Stam játszott Nesta mellett középen, míg az angoloknál az első meccsen döntő hibát védő Carroll helyett Howard állt a kapuba, és Van Nistelrooy is ott volt a San Siro gyepén Fortune kárára.

Bár a forgatókönyv szerint a Manchesternek kellett volna támadnia, az első helyzet a Milan előtt adódott, egy gyors kontra végén Seedorf tolta ki a labdát a jobb oldalon érkező Crespónak, akinek lövését kiütötte Howard. Aztán Ruí Costa kicsit távolabbról próbálkozott, de Howardnak elég volt lehajolnia a labdáért. A 26. percben a renegeteget dolgozó Cafú ment el menetrendszerűen a jobb oldalon, ám beadása kissé magas volt Kakának, és az ifjú brazil 11 méterről fölé bólintott. Két perccel később szinte a semmiből szerezhetett volna vezetést a MU: Pirlo szórt el egy labdát a félpályánál, Van Nistelrooy egy ideig vezette a labdát, majd Giggs elé játszott, de a walesi szélső lökete a bal kapufáról kifelé pattant.

Csak nyolc percet kellett várni, hogy az olasz bajnok egyenlítsen a kapufákat tekintve, Silvestre nagyon rosszul vett le egy beadást, Kaká ott termett és lőtt, majd a fejét fogta, mert a játékszer a felső lécről csúszott fölé. A félidő végén először jelezte a Van Nistelrooy, Rooney duó, hogy nem csak a létszám kitöltése miatt vannak a pályán, Keane felívelését az angol tinisztár csatártársa elé fejelte, aki két védő szorításában a lelátóra bombázott.

A szünet után minden úgy folytatódott, mint addig, az olaszok minden területet lezártak az angolok elől, tetszetősen járatták a labdát, és a támadásokat sem hanyagolták, a Kaká, Crespo, Cafú hármas sokszor megkeverte a MU védelmét. Ráadásul az 57. percben Gattuso egy felugrásnál véletlenül eltalálta Giggset, és a walesit le kellett cserélni, mert nem tudták elállítani az orrvérzését.

A Milan megérezte, hogy pontot tehet a párharc végére, és kétszer is a Cafú, Crespo duó akciója után emelkedett a brit drukkerek vérnyomása, ám előbb Howard szedte fel a labdát az argentin támadó elől, majd a brazil jobbhátvéd beadása után Crespo fejese kerülte el kevéssel a kaput.

A 61. percben aztán már gólt eredményezett a brazil-argentin koprodukció, Cafú ívelt Crespo fejére, aki gyönyörű mozdulattal stukkolt 10 méterről a bal sarokba (1-0). A 69. minutumban csak Ferdinandnak köszönhette a Manchester, hogy nem lőtt újabb gólt Crespo, Ruí Costa és Kaká ugyanis lenullázta a vendégvédelmet, ám utóbbi passzát lefülelte a United Riója.

Mindössze egyetlen komolyabb lehetőség adódott Dida kapuja előtt, ám Fortune okos emelése után a szinte észrevehetetlen Van Nistelrooy mellé lőtt, és ezzel el is szálltak az angolok továbbjutási esélyei. A végén még a nem éppen cselsorozatairól híres Gattuso szlalomozott remekül, ám a Kaká által visszasarkalt labdát a bal kapufa mellé pöckölte, így maradt az 1-0.

A Milan készülhet a negyeddöntőre, a Manchester United pedig sorozatban másodszor búcsúzott a nyolcaddöntőben.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:
AC Milan (olasz) - Manchester United (angol) 1-0 (0-0)
Milánó, San Siro
v.: Fandel (német)
Milan: Dida - Cafú, Nesta, Stam, Maldini - Gattuso (Costacurta, 89.), Pirlo, Seedorf - Ruí Costa (Dhorasoo, 85.), Kaká - Crespo (Ambrosini, 78.).
MU: Howard - Brown (Smith, 85.), Ferdinand, Silvestre, Heinze - Scholes, Keane, C. Ronaldo, Giggs (Fortune, 57.) - Rooney, Van Nistelrooy.
gól: Crespo (61.)
továbbjutott: a Milan, 2-0-val.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK