Vágólapra másolva!
A Chelsea, a Lyon és a Milan kedden már nyolc közé jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában, s a triót szerda este további négy csapat fogja követni. A Liverpool és a Bayern München elvileg nyugodtan várhatná a Leverkusen, illetve az Arsenal elleni visszavágókat, utóbb említett két csapat azonban 3-0-s állásnál lőtt egy-egy - fontos idegenbeli - hajrágólt az első meccsen. A Monaco nem volt eredményes Eindhovenben, ennek ellenére az 1-0-s holland előny könnyen ledolgozható. Így gondolhatják ezt a Juventus játékosai is, akik a Real Madrid vendégeként szenvedtek egygólos vereséget, mind a négy hazai csapaton erős gólkényszer lesz tehát a vélhetően izgalmas visszavágókon.

Nehéz helyzetben, egyben rossz formában van a tavaly finalista AS Monaco, így inkább riválisa, a PSV Eindhoven esélyes a negyeddöntőbe jutásra. A miniállam csapata az elmúlt hat hétben mindössze egyszer, a francia kupa harmadik fordulójában a Rennes ellen győzött, ráadásul az amúgy kimondottan jónak tartott csatárkettőse - amelyet Javier Saviola és Mohamed Kallon alkot - rendkívül gyatra formát mutat. Márpedig a Monacónak minimum két gólt kell szereznie a legjobb nyolc közé kerüléshez.

"Rengeteg helyzetünk szokott lenni, éppen ezért bizakodó vagyok. Szerintem saját magunkat kell legyőznünk ahhoz, hogy túljussunk a PSV-n" - mondta Didier Deschamps, a hazaiak vezetőedzője, aki mindenkit emlékeztetett arra, hogy Ernesto Chevanton felépült, ami sokat lendíthet csapata eredményességén.

Miközben a Monaco folyamatosan botladozik Franciaországban, a PSV Eindhoven listavezető Hollandiában, így igen nyugodtan várhatja a szerdai összecsapást, ráadásul hétvégén nem kellett pályára lépnie a rossz időjárási körülmények miatt, azaz a játékosok rá is pihenhettek a fontos találkozóra.

Guus Hiddinknek egyedül az okozhat problémát, hogy kisebb sérülés miatt kérdéses Philip Cocu és John de Jong játéka.

A várható kezdőcsapatok:
Monaco: Roma - Maicon, Rodriguez, Givet, Evra - Zikosz, Bernardi, Kallon, Plasil - Saviola, Chevanton.
PSV: Gomes - Ooijer, Alex, Bouma, Li Jung Pjo - Van Bommel, Vogel, Cocu - Park Ji Szung, Hesselink, Farfan.
vezeti: Steve Bennett (angol)

A két együttes eddigi mérkőzései:
2003.09.17. (BL, csoportkör):
PSV Eindhoven - AS Monaco 1-2

2003.11.25. (BL, csoportkör):
AS Monaco - PSV Eindhoven 1-1

2005.02.22. (BL, nyolcaddöntő):
PSV Eindhoven - AS Monaco 1-0