Társoldalunk:

Milánóban elbúcsúzhat a BL-címvédő Porto

2005.03.14. 14:50

Az Internazionale és a címvédő FC Porto egy extra hetet kapott, hogy felkészüljön a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének március 15-i visszavágójára. Az első mérkőzésen 1-1-es döntetlen született.

A találkozót azért halasztották el, mert az olasz gárdának és városi riválisának, az AC Milannak múlt kedden egyformán hazai pályán kellett volna pályára lépnie a legrangosabb európai kupasorozatban, márpedig mindkét csapatnak a San Siro az otthona, így ezt lehetetlen volt megoldani. 

A két csapat főpróbája nem sikerült jól, hiszen a portugálok az elmúlt 30 év legsúlyosabb hazai vereségét szenvedték el azzal, hogy a bajnokságban 4-0-ra kikaptak a Nacional Madeirától. A kék-feketék a hétvégi fordulóban pedig csak a már-már szokásos döntetlenjükre voltak képesek az SS Lazio ellen.  

"Sokkal jobban kell játszanunk, mint azt Rómában tettük. Ez egy másik Inter lesz, számunkra ugyanis létkérdés a továbbjutás" - mondta Roberto Mancini, a milánóiak trénere arra utalva, hogy csapata a sok döntetlen miatt a listavezetőhöz képest már 16 pontos hátrányba került a Serie A-ban, azaz semmi esélye a scudetto, a bajnoki címért járó jelvény megszerzésére. 

A vezetőedző dolgát alaposan megnehezíti, hogy egyik legjobb védője, Ivan Cordoba, valamint egy másik hátvéd, Giuseppe Favalli eltiltás miatt nem léphet pályára, ráadásul Marco Materazzi játéka is kérdésessé vált, mivel arcsérülést szenvedett szombaton. Ugyanakkor a támadósort tekintve még úgy is a bőség zavarával küzd Mancini, hogy nem szerepelhet Alvaro Recoba, ugyanis Adriano mellett kisebb sérülése ellenére Obafemi Martins és Christian Vieri is harcra kész.  

A Portónál ugyan Jose Bosingwát leszámítva nincs sérült, de komoly gondot okozhat az együttesnek a hétvégi sokkoló vereség kiheverése. "Ki kell tisztulniuk a fejeknek és el kell felejteni ezt a szörnyű mérkőzést. Csak így érhetünk el jó eredményt az Inter otthonában" - mondta Couceiro, a vendégek vezetőedzője, aki ezenkívül egy nem mindennapos gonddal szembesült: azért nem számíthat tudniillik egyik legjobb csatárára, a brazil Luis Fabianóra, mivel a támadó édesanyját elrabolták.  

A találkozó kedden 20.45-kor kezdődik a milánói San Siro Stadionban. 

Várható kezdőcsapatok:
 Internazionale: Toldo - Zé Maria, Mihajlovic, Materazzi, J. Zanetti - Emre, Verón, Cambiasso, Stankovic - Adriano, Martins (Vieri)
FC Porto: Vitor Baia - Szeitaridisz, Ricardo Costa, Jorge Costa, Nuno Valente - Raul Meireles, Maniche, Costinha, Diego - Quaresma, McCarthy
játékvezető: Terje Hauge (norvég)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK