Vágólapra másolva!

31 éves az első dél-afrikai világválogatott

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt március 14-én!

1974-ben ezen a napon született Fokvárosban (Cape Town) Mark Fish, Dél-Afrika első világválogatott labdarúgója. A nemzeti csapatban 1993-ban mutatkozott be húszesztendősen, amivel a válogatott történetének legfiatalabb debütánsa lett, de akkor már két éve az élvonalban futballozott a Jomo Cosmosban.

Nem sokkal később a hazájában élcsapatnak számító Orlando Pirates vette meg, amellyel előbb bajnoki címet, majd Afrikai Bajnokok Kupáját nyert. Miután 1996-ban a dél-afrikai nemzeti tizenegy a kontinens trónjára került, az európai élklubok is bejelentkeztek érte, a Manchester United és a Lazio versengett aláírásáért, és végül a rómaiak nyertek.

Ott azonban nem sikerült beverekednie magát a kezdők közé, egy év elteltével a Bolognába szerződött, majd nem sokkal később a Bolton Wanderers vette meg. Három éven keresztül futballozott a Reebok Stadiumban, de miután az együttesnek nem sikerült feljutnia a legjobbak közé, 2000 októberében a Charlton Athletichez írt alá, és jelenleg is ott játszik.

Ott volt az 1998-as világbajnokságon is, a nemzeti válogatottban 2000-ig 60 mérkőzésen szerepelt.