Vágólapra másolva!

Szabadlábon a bundabotrány egyik gyanúsítottja

A berlini államügyészség szabadlábra helyezte a közelmúltban kirobbant labdarúgó bundabotrány egyik gyanúsítottját.

Az indoklás szerint nem áll fenn annak a közvetlen veszélye, hogy a 21 éves férfi - aki a fővárosi Cafe King üzletvezetője volt - szökni próbálna. Ezzel együtt hetente négyszer be kell jelentkeznie az illetékes rendőrőrsön.

A vesztegetési ügyben így jelenleg öten vannak őrizetben: a főszereplő Robert Hoyzer játékvezető, kollégája, a három ízben üzletszerűen, bűnszövetkezetben elkövetett csalással és pénzmosásra vonatkozó megbeszélés kísérletével gyanúsított Dominik Marks, továbbá a Cafe King horvát állampolgárságú tulajdonosa és annak két fivére.

Hoyzer kihallgatásán azt állította, hogy a három testvér fogadásokkal mintegy négymillió eurós haszonra tett szert. A berlini ügyészség összesen 25 személy - köztük 14 játékos és négy játékvezető - ellen folytat nyomozást.

A gyanú szerint legalább tíz, főleg alacsonyabb osztályú labdarúgó-találkozó végeredményét befolyásolták. Azok a bírók, akik bizonyíthatóan csaltak, örökös eltiltásra és komoly pénzbüntetésre számíthatnak.