Vágólapra másolva!

Gattusóék megtagadták a vérvételt a Roma-meccs után

A nem egyértelműnek tartott szabályok miatt megtagadta a mintaadást a doppingvizsgálatra kisorsolt Gennaro Gattuso és Giuseppe Pancaro az AC Milan labdarúgócsapatának vasárnapi, római bajnoki mérkőzését követően.

Gattuso úgy véli, hogy nem vétett a szabályok ellen. "A dolgokat komolyan kell venni, vagy sehogy. Nálunk eddig nem vették igazán komolyan a vizsgálatokat, hiszen hónapokig senkit sem köteleztek vérvételre. Most pedig hirtelen kiválasztottak bennünket" - mondta a klasszis a Corriere della Serra című napilapnak.

Gattuso a nemzeti együttes firenzei edzőtáborában már részletesen elmesélte a történteket, s azt is bejelentette, hogy vállalja a vérvizsgálatot: "Éjfél után indultam volna el a stadionból, amikor is közölték velem, hogy szeretnének vért venni. Megkérdeztem, kötelező-e, amire nem volt a válasz. Ezt megértettem, hiszen a vizelet vizsgálatot már megcsináltam. Ennek ellenére a mai nap folyamán átesek egy vérvételen is, hiszen nincs mit titkolnom".

Pino Capua, az Olasz Labdarúgó Szövetség doppingellenes bizottságának orvosa megerősítette, hogy a vizeletvizsgálattal ellentétben a vérteszt nem kötelező. Olaszországban januárban vezették be a vizeletvizsgálatot kiegészítő vértesztet.