Társoldalunk:

Egykori Ajax-tréner segíti a debreceni focistákat

2005.04.01. 14:15

Az Ajax Amszterdam korábbi erőnléti edzője, Jámbor László május 31-ig Debrecenben adja át tapasztalatait - jelentette be a DVSC Futball Szervező Rt. pénteken.

Szima Gábor, a labdarúgócsapatot működtető társaság elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az 57 éves szakember a debreceniek teljes utánpótlás-nevelő stábjának munkáját, valamint a felnőtt együttes szakmai vezetését is segíti a következő két hónapban.

Jámbor hivatalos funkciót egyelőre nem tölt be a DVSC-nél, ám amennyiben a két fél úgy gondolja, könnyen elképzelhető, hogy hosszabb távon is Debrecenben marad.

"Régi adósságot szeretnék törleszteni, hiszen itthon is szeretnék valamit letenni az asztalra, úgy érzem, a DVSC-nél adottak ehhez a lehetőségek. Hangsúlyozom, a mostani munkám kétoldalú kapcsolat, tapasztalatcsere, vallom, hogy a magyar labdarúgást nem kritizálni kell, hanem dolgozni kell érte" - nyilatkozta Jámbor László.

Az eredetileg kosárlabdával foglalkozó tréner 14 évig dolgozott az Ajaxnál, amellyel minden jelentősebb sikernek a részese volt. A háromgyermekes családapa a legutóbbi két esztendőben Szaúd-Arábiában tevékenykedett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK