Társoldalunk:

Féltávhoz értek a világbajnoki selejtezők

2005.04.01. 8:25

Íme a selejtezősorozat első nagy meglepetése: a szlovák válogatott kiváló szereplése. Északi szomszédunk féltávnál még veretlennek mondhatja magát, és csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a második helyre az Európa-bajnoki ezüstérmes Portugália mögött.

A szlovákok a csoportban lévő két "nagycsapattal", azaz a portugálokkal és az oroszokkal is ikszeltek (a szbornaja ellen idegenben szereztek pontot), a többi meccsüket pedig megnyerték. Kétségtelen, hogy a sorsolással nem volt balszerencséjük, mert az ellenfelek nem tartoznak a világverő alakulatok közé, ugyanakkor tény, hogy a csoportban három olyan együttes is van, amely ott volt a 2004-es Európa-bajnokságon.

Dusan Galis együttese elsősorban a külföldön szereplő focistákra épül, és ezek a légiósok általában nem csak kiegészítő emberek klubjukban, hanem meghatározó játékosok: gondoljunk csak Miroslav Karhanra, Marek Mintálra, Igor Demora, Robert Vittekre vagy Németh Szilárdra.

Jellemző, hogy a csapat 18 góljából 12-t ezen focisták értek el. A szlovákok ha a csoportelsőségre nem is, de a második helyre mindenképpen jók lehetnek.
Az első hely azért továbbra is a portugáloknak áll: a luzitánoknak ugyan akadt egy váratlan botlása, amikor csak döntetlenre voltak képesek a pofozógépnek gondolt Liechtenstein ellen, azonban ezt az eredményt alaposan jóvátették az orosz válogatott gólzáporos legyőzésével.

Luis Felipe Scolari szinte egy az egyben a kontinensviadalon látott válogatottat szerepelteti, a különbség csupán annyi, hogy Cristiano Ronaldo helye immár megingathatatlan a kezdő tizenegyben. A következő körben a portugál gárda hazai pályán fogadja a szlovákokat, és ha azt a meccset megnyeri, akkor a világbajnoki szereplés kézzelfogható közelségbe kerül Pauletáék számára.

Valószínűleg az oroszok is abban bíznak, hogy Portugália hazai pályán megveri Szlovákiát, hiszen ez esetben a szbornaja már a következő körben felkerülhet a második helyre. Ennél többre nagyon nem számíthat a válogatott, hiszen a portugálok elleni csúfos vereség (ami kis híján a szövetségi kapitány, Jarcev helyébe került) megmutatta, hogy a portugálok jelenleg előrébb járnak.

Az orosz csapat mindenesetre mindent megtesz annak érdekében, hogy megnehezítse a saját dolgát, az észtek elleni idegenbeli döntetlen bizony meglehetősen rosszul jött a csapatnak, hiszen így a lettek is megközelítették őket. A szbornaja legfőbb problémája, hogy nincs egy állandó alaptizenegye a gárdának, egyetlen olyan labdarúgót sem találunk, aki mindegyik vébéselejtezőn szerepelt volna.

Ezzel együtt a harmadik helynél lejjebb azért aligha csúsznak majd, hiszen a lett együttes a sikeredző, Aleksanders Starkovs távozásával már korántsem olyan erős. Maris Verpakovskisék minden bizonnyal az Eb-szerepléssel értek fel a csúcsra, és az megismételhetetlen eredmény a számukra - igaz, ők legalább elmondhatják magukról, hogy ott voltak a kontinensviadalon.

A csoport hátsó traktusában az okozott némi meglepetést, hogy immár nem Liechtenstein, hanem Luxemburg számít az első szánú pofozógépnek. A luxemburgiak eddig mindegyik meccsüket elveszítették, és a legfájóbb minden bizonnyal a Liechtenstein elleni 0-4 volt, hiszen ezen a mérkőzésen azért három ponttal számoltak.

a további program
Észtország - Liechtenstein (2005. június 4.)
Portugália - Szlovákia (2005. június 4.)
Oroszország - Lettország (2005. június 4.)
Észtország - Portugália (2005. június 8.)
Lettország - Liechtenstein (2005. június 8.)
Luxemburg - Szlovákia (2005. június 8.)
Lettország - Oroszország (2005. augusztus 17.)
Liechtenstein - Szlovákia (2005. augusztus 17.)
Észtország - Lettország (2005. szeptember 3.)
Portugália - Luxemburg (2005. szeptember 3.)
Oroszország - Liechtenstein (2005. szeptember 3.)
Lettország - Szlovákia (2005. szeptember 7.)
Liechtenstein - Luxemburg (2005. szeptember 7.)
Oroszország - Portugália (2005. szeptember 7.)
Portugália - Liechtenstein (2005. október 8.)
Oroszország - Luxemburg (2005. október 8.)
Szlovákia - Észtország (2005. október 8.)
Luxemburg - Észtország (2005. október 12.)
Portugália - Lettország (2005. október 12.)
Szlovákia - Oroszország (2005. október 12.).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK