Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt április 4-én!

1909-ben ezen a napon aratta története első győzelmét és játszotta első döntetlenjét Németország válogatottja. Ugyanazon a napon, hogyan lehet ez? A Német Labdarúgó-szövetséget (DFB) 1900-ban alapították, a nemzeti csapat a következő esztendőben már pályára is lépett, ám az angol amatőröktől elszenvedett 12-0-s vereség hét évre elvette a szelekció kedvét az újabb megmérettetéstől.

1908-ban azonban már egymás után jöttek a mérkőzések, és a vereségek: Svájc 3-5, Anglia amatőrválogatottja 1-5 és 0-9, Ausztria 2-3. Így érkezett el az ominózus nap, amikor Németország a történelmi győzelem reményében két csapatot is pályára küldött: az egyik tizenegy Karlsruhéban Svájc ellen mérkőzött, míg a másik együttes Budapestre látogatott.

A nálunk vizitált gárda 3-3-as döntetlent játszott (Willi Worpitzky 2 és Camilo Ugi szerezték góljait, míg a mieinktől Borbás Gáspár, Schlosser Imre és Koródy Károly talált az ellenfél hálójába), így figyelmünket inkább szenteljük a németföldön lezajlott 90 percre.

A hazaiak (Illmer - Dr. Nicodemus, Neumeier, Burger, Dr. Glaser, Hiller II, Schweikert, Förderer, Löble, Oberle) a 7000 néző előtt lejátszott találkozón ugyanis a Stuttgarter Kicker csatára, Eugen Kipp 25. percben szerzett góljával kivívták történetük első győzelmét.