Társoldalunk:

MK-bravúrra készül a Barcika futballcsapata

2005.04.05. 12:31

Szerdán már az elődöntőbe kerülés lesz a tét a labdarúgó Magyar Kupában, s biztos, hogy a négy közé legalább egy alacsonyabb osztályú együttes is bejut, miután az NB I/B-ben érdekelt BKV Előre ellenfele a szintén második vonalbeli Bodajk lesz. A játéknap érdekessége, hogy három találkozónak ad otthont Budapest, hiszen Kispesten és Ferencvárosban is láthatnak találkozót a szurkolók.

A papírforma szerint a harmadosztályú Kazincbarcika SC-nél vendégeskedő Matáv FC Sopron kiharcolhatja a négy közé kerülést, ám Pintér Attila vezetőedző óvatosságra int.
 
"Egy nagyszerű csapat otthonában győztünk hétvégén, de két különböző sorozatról van szó. A továbbjutással olyan messze juthatunk, ahol még nem volt soproni csapat. A kupamérkőzések hangulata más, mi azonban nem a Kazincbarcikával foglalkozunk, hanem magunkkal és hogy hogyan erőltessük rá az akaratunkat az ellenfélre" - nyilatkozta a tréner a klub hivatalos honlapján.

Kazincbarcikán óriási az érdeklődés a meccsel kapcsolatban, az NB II-es bajnokságban tavasszal remeklő együttes ugyanis bravúrra készül.

"Rendkívül örülök, hogy a bajnokságban egymás után három meccset is meg tudtunk nyerni, de most a Sopron elleni kupameccs a legfontosabb a klub életében, sőt talán már Karcagon is azt éreztem egy kicsit, hogy a srácok ezzel a találkozóval foglalkoznak, ami teljesen érthető" - mondta Kádár Zsolt, a KBSC edzője a Borsod Online-nak.

"Felszabadultan kell játszani, de komolyan és felelősségteljesen kell pályára lépni, mert a fociban minden megtörténhet. Nem lehet más a célunk, mint megpróbálni továbbjutni, csúszva-mászva az utolsó percig koncentrálva lehet esélyünk. Ha föl merjük játszani az ékekre a labdát, meg merünk csinálni egy-egy cselt vagy kényszerítőt, akkor lehet sanszunk a Matávval szemben."

Az élvonalbeli együttesek párharcában tulajdonképpen bármi előfordulhat, mert a Budapest Honvéd, a Fehérvár FC, a Ferencváros és  NABI Kaposvár is kiszámíthatatlannak tűnik.

A címvédő FTC-re mindenesetre ráférne a siker, mert idei négy bajnokiján háromszor kikapott, így már első helyét is elveszítette a hétvégén. Ennek ellenére nagy meglepetés lenne, ha a Kaposvár győzne az Üllői úton. A találkozót a Duna Televízió élőben közvetíti.

Az elődöntők sorsolását április 8-án 10.30-kor rendezi az MLSZ Magyar Kupa bizottsága a szövetség tárgyalótermében.

a párosítás, Magyar Kupa, negyeddöntők (a továbbjutás egy mérkőzésen dől el)
BKV Előre (NB I/B) - Bodajk FC (NB I/B) (16.00, v.: Sóthy)
Kazincbarcikai SC (NB II) - Matáv FC Sopron (16.00, v.: Sápi)
Budapest Honvéd - Fehérvár FC (17.00, v.: Solymosi)
Ferencváros - NABI Kaposvár (19.30, v.: Fábián - tv: Duna)

(MTI)/[origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK