Vágólapra másolva!
Milánó és Olaszország a sorsolás napjától készült a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének városi rangadójára, de nyilvánvaló, hogy szerdán a nemzeti gyász hangulata lesz uralkodó az AC Milan és az Internazionale találkozóján. A nap másik negyeddöntő-összecsapásán a Chelsea a Bayern Münchent fogadja.

II. János Pál pápa szombat esti halála előtt már törölték a sporteseményeket a dél-európai országban. A két klub honlapján az egyházfőt méltató írások olvashatók, az Inter-site kezdőlapján Karol Wojtyla fényképe látható. Az UEFA kérésére a szerdai BL-meccsek előtt is egyperces gyászszünet lesz.

A két gárda formája alapján az AC Milan az esélyesebb, hiszen vezeti a bajnokságot, míg a "döntetlenkirálynak" számító Internazionale teljesítménye szinte percről percre változik a találkozókon belül. Ráadásul a szerdai "hazai" együttes, az AC Milan ismét számíthat az arccsonttörésből felépült Andrij Sevcsenkóra, aki február vége óta volt maródi.

Két évvel ezelőtt a BL-elődöntőben ugyanez volt a két mérkőzés műsora, akkor szintén az AC Milan volt először pályaválasztó. "Jó ómen ez, remélem, hogy most is mi leszünk a jobbak a párharcban. De ne feledjük, hogy az Inter most veszélyesebbnek tűnik, mint 2003-ban. Igaz, mi is tapasztaltabbak és jobbak lettünk. Érdekes csatát várhatnak a szurkolók" - mondta Gennaro Gattuso, az AC Milan olasz válogatott középpályása.

Az interes Dejan Stankovic is bizakodik. "Ellenfelünk lehet a nyugodtabb, hiszen mi már csak a Bajnokok Ligája-sikerrel nyerhetünk trófeát, míg az AC Milan vigasztalódhat a bajnoki címmel, a scudettóval. Ezért gondolni sem akarok a kiesésre, mert akkor újabb szezont zárunk üres kézzel" - mondta a szerb-montenegrói középpályás. Hozzátette: az AC Milan az esélyesebb. "Kiválóan játszanak, vezetik a bajnokságot, ők nyerték a legutóbbi derbit, ebben a szezonban még nem szereztünk gólt ellenük. De mindez csak növeli a motivációnkat" - szögezte le Stankovic.

Február 27-én Kaká szerencsés gólja döntötte el a városi rangadót. A brazil csillag találatával szakadt meg az Internazionale fantasztikus bajnoki veretlenségi sorozata, a kék-feketék 40 tétmérkőzésen át nem találtak legyőzőre.

A várható kezdőcsapatok
AC Milan:
Dida - Cafú (Stam), Nesta, Maldini, Kaladze - Gattuso, Pirlo, Seedorf - Kaká - Crespo, Sevcsenko
Internazionale: Toldo - J. Zanetti, Cordoba, Materazzi (Mihajlovic), Favalli - Verón, C. Zanetti, Cambiasso, Stankovic - Cruz, Martins
játékvezető: Alain Sars (francia)

A két együttes eddigi európai kupatalálkozói:
2003.05.07., BL-elődöntő:
AC Milan-Internazionale 0-0
2003.05.13., BL-elődöntő:
Internazionale-AC Milan 1-1