Vágólapra másolva!
Az elmúlt hét bővelkedett fontos mérkőzésekben, hiszen a Bajnokok Ligájában a negyeddöntők első mérkőzéseit rendezték meg, majd a hét végén sor került a Real Madrid-Barcelona szuperrangadóra is. Utóbbiról ketten is bekerültek álomcsapatunkba, míg a BL-meccseken további négy focista nyújtott olyan teljesítmény, aminek alapján helyet kaptak a világválogatottban.
Iker Casillas (spanyol, Real Madrid): Ugyan a végeredmény nem ezt sugallja, de a Real Madrid-Barcelona rangadó meglehetősen szorosan alakult, és a királyi gárda egyáltalán nem játszott fölényben a mérkőzésen. A katalánoknak legalább annyi helyzetük volt, mint a madridiaknak, azonban a Real portása több bravúros védést is bemutatott, és nagy részben rajta múlt, hogy a fővárosiak végül begyűjtötték a három pontot.
Christian Zaccardo (olasz, Palermo): A szicíliai együttes újoncként remekel a Serie A-ba, és 30 forduló után az előkelő hatodik helyet foglalja el a tabellán. A hét végi, Messina elleni bajnokin 2-1-re nyert a csapat, és a mezőny egyik legjobbja a jobbhátvéd Zaccardo volt, aki azon felül, hogy védőmunkáját remekül ellátta, még egy gólt is szerzett.Jaap Stam (holland, AC Milan): A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében milánói derbire került sor, és az első meccsen a rossoneriknek sikerült megnyugtató előnyt szerezniük a visszavágóra. A védelmük Stammal az élen kiválóan semlegesítette az Inter támadóit, és a holland bekk ezen kívül még egy gólt is fejelt.Fabio Cannavaro (olasz, Juventus FC): A torinói együttes a múlt héten két mérkőzésen öt gólt is kapott, az osztályzatok alapján mégis középhátvédjük, Cannavaro volt a csapat egyik legjobbja. A védő ezúttal feltűnően sokszor tűnt fel az ellenfél kapuja előtt is, a Liverpool elleni BL-negyeddöntőn gólt fejelt, és a Fiorentina ellen is volt egy próbálkozása, amit a gólvonalról (vagy talán azon túlról) tudtak csak menteni.Adam Drury (angol, Norwich City): A hét vége egyik legnagyobb meglepetése a Norwich City győzelme volt a Manchester United felett, elvégre a Kanárik sereghajtók a Premier League-ben. Ennek ellenére valósággal lefocizták a pályáról a Vörös Ördögöket, és a balhátvéd, Drury valószínűleg élete meccsét játszotta, hiszen tökéletesen lezárta a szélt, és a felfutásokra is futotta erejéből.
Maik Wagefeld (német, 1. FC Nürnberg): A középpályás az előző idényben még a harmadosztályban futballozott a Dynamo Dresden színeiben, de mostanra alapemberré vált a nürnbergi együttesben, és a hét végén a Hansa Rostock ellen végre első gólját is megszerezte a Bundesligában - amit azon melegében megtoldott még eggyel, így győzelemre vezérelte csapatát.Philip Cocu (holland, PSV Eindhoven): A jelek szerint a holland középpályás minél idősebb, annál jobb futballista, hiszen már hetek óta csúcsformában játszik. Az eindhoveniek játékosa a Lyon elleni BL-negyeddöntőn igazi vezéregyénisége volt csapatának, ráadásul ő szerezte a nagyon fontos idegenbeli gólt is - majd a hét végi bajnokin is betalált.Frank Lampard (angol, Chelsea FC): A londoni együttes továbbra is jó úton halad afelé, hogy a BL-ben és a Premier League-ben is begyűjtse az elsőséget, és ebben Lampardnak elévülhetetlen érdemei vannak. A középpályás a Bajnokok Ligájában a Bayern München ellen két szépségdíjas gólt is szerzett, majd a bajnokságban a Birmingham City ellen nagyon fontos pillanatban adott gólpasszt Didier Drogbának.Tim Cahill (ausztrál, Everton FC): A liverpooli gárda nemrégen héten ugyan kikapott a városi derbin, ám a hét végén máris helyrehozta akkori botlását, hiszen a Liverpool FC kikapott, az Everton pedig legyőzte a Crystal Palace-t. A Királyék elleni győzelemhez Cahill két találattal járult hozzá, és az ausztrál focista így már nyolc gólnál jár a szezonban.
Kevin Kuranyi (német, VfB Stuttgart): A svábok támadóját az utóbbi hetekben rengeteg kritika érte, hiszen adós maradt a gólokkal, de Matthias Sammer mester továbbra is bízott benne, és a csatár a Schalke elleni rangadón bizonyított. Kuranyi mesterhármast ért el a gelsenkircheniek ellen, egymaga eldöntve a három pont sorsát.Ronaldo (brazil, Real Madrid): A királyi gárdában több kiváló teljesítmény is volt a Barcelona elleni rangadón, de talán Ronaldo remeklése volt a legváratlanabb, hiszen a Fenomén az elmúlt hetekben bizony rendkívül gyengén futballozott. Most viszont régi önmagát idézte, adott egy gólpasszt, szerzett egy gólt, és végig nagy gondot okozott a katalánok védelmének.