Vágólapra másolva!
Hazai pályán nem tudott gólt lőni a Liverpoolnak a Juventus, így 2-1-es összesítéssel az esélytelenebbnek tartott angol csapat jutott be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A PSV Eindhoven büntetőpárbajban  harcolta ki a négy közé jutást az Olympique Lyon ellen.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:
Juventus - FC Liverpool 0-0
Torinó, 55 ezer néző
v.: Valentyin Ivanov (orosz)
Juventus: Buffon - Thuram, Montero (Pessotto, 83.), Cannavaro - Camoranesi
(Appiah, 84.), Emerson, Nedved, Olivera (Zalayeta, 46.), Zambrotta - Ibrahimovic, Del Piero
Liverpool: Dudek - Finnan, Hyypiä, Carragher, Traore - Nunez (Smicer, 58.),
Biscan, Xabi Alonso, Riise - Luis Garcia (Le Tallec, 85.), Baros (Cissé, 75.)
sárga lap: Montero (53.), Ibrahimovic (62.), Zambrotta (65.), Emerson (74.), illetve Alonso (29.), Finnan (78.)
továbbjutott: az FC Liverpool 2-1-es összesítéssel

A keddi milánói botrány után Torinóban sem csak a játék volt a téma a Liverpool vendégjátéka előtt. A Juventus drukkerei egy szórakozóhelyen már kedd éjszaka rátámadtak néhány angol szurkolóra, egyes hírforrások szerint pedig az ultrák egy csoportja a mérkőzésen is megtorló akciókra készült a húsz évvel ezelőtti, Heysel-stadionban történt tragédia miatt.

Egy órával a találkozó előtt mintegy ötven torinói szurkoló összecsapott a rendőrökkel a Stadio Delle Alpi a közvetlen közelében. A rendbontók pirotechnikai eszközöket és különböző tárgyakat dobáltak a vendégszimpatizánsokat védő rendfenntartók felé, egy autó felgyulladt. A stadionban eközben a szurkolótáborók ellenséges, egymást sértegető transzparenseket feszítettek ki.

Ami a kezdő csapatokat, illetve az onnan hiányzókat illeti, talán a Liverpoolnál volt nagyobb a veszteség, hiszen a már korábban kiesetteken kívül a Mersey-partiak ágyéksérüléssel bajlódó csapatkapitányukat, Steven Gerrardot is kénytelenek voltak nélkülözni, míg a Juventusnál a sérült Jonathan Zebina és David Trezeguet, valamint az eltiltott Alessio Tacchinardi nem állhatott Fabio Capello vezetőedző rendelkezésére.

Mivel a Juventusnak egyetlen gólra, a Liverpoolnak pedig még annyira sem volt szüksége a továbbjutáshoz, a csapatok nem kapkodtak el semmit, és a nagy óvatosságban egyetlen helyzet nélkül tudták le az első harminc percet. A labdát az előzetes várakozásoknak megfelelően inkább a Juventus birtokolta, ennek ellenére nem tudta ráerőltetni akaratát a vendégcsapatra.

A 33. percben Emerson került - majdnem - helyzetbe, de az éber liverpooli védők a lövés előtt lelopták a labdát a lábáról. Ezt követően még inkább visszavettek a tempóból a csapatok, az utolsó tíz percben teljes eseménytelenségbe süllyedt a mérkőzés, a nézők egyetlen kapura lövést sem láthattak az első félidőben.

A szünet után beállt a Juvéba az idei BL-ben már többször is nyerő embernek bizonyult Zalayeta, az első - és legnagyobb - gólhelyzet mégis Buffon kapuja előtt adódott: Baros gyönyörűen átjátszotta Monterót, majd a büntetőterületen belülről a bal kapufa mellé lőtt. A megúszott ziccer egy kicsit megzavarta a Juventus álmát, Ibrahimovic fejesét Dudeknek kellett védenie, ezután azonban ismét áthatolhatatlanná vált a liverpooli tizenhatos köré vont védőfal.

A 80. percben kis híján bepréselték az áhított találatot a hazaiak, Cannavaro fejese azonban a kapufán csattant, Ibrahimovic pedig eredménytelenül próbálta a gólvonalon túlra juttatni a kipattanót. A fennmaradó időben a Juventus ugyanolyan tanácstalan maradt, mint a mérkőzés egészében, így megtörtént az, amire csak kevesen számítottak: a Liverpool idegenben lőtt gól nélkül jutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé, ahol a Chlesea-vel találkozik majd.