Társoldalunk:

Mégis Pajkos-csapat lett a Békéscsaba

2005.04.23. 21:03
Pénteken még Jakab Péter megbízott edző irányította a Békéscsaba labdarúgócsapatát, szombaton viszont  már Pajkos János ült vezetőedzőként a kispadon.

A szakember elmondta: két héttel ezelőtt tárgyalt először a békéscsabaiakkal és attól kezdve minden nap telefonon hívta őt Darko Canadic főtulajdonos.  

"Engedtem a nyomásnak, annál is inkább, mert szerdán és pénteken is pénzosztás volt a csapatnál. Abban maradtam a főtulajdonossal, hogy május 6-ig az összes tartozást rendezi. Tudom, hogy néhány óra alatt szakmai munkát nem lehet végezni, éppen ezért a fiatal, s ambiciózus Jakab Péterre hagyatkozva játszunk az első napon, most inkább pszichés jelentősége van annak, hogy elvállaltam a vezetőedzői posztot. Hétfőtől azonban már Jakab Péterrel közösen irányítjuk az edzéseket is" - mondta Pajkos János, aki 2001-ben Magyar Kupát nyert a Debrecennel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK