Vágólapra másolva!
A hét vége a városi rangadók jegyében telt el Európában: három országban is olyan derbire került sor, amely a bajnoki cím szempontjából is sorsdöntőnek ígérkezett. A bolgároknál a két fővárosi együttes, a Levszki és a CSZKA párviadalát vendégként is az utóbbi nyerte; a skótoknál is idegenbeli diadal született, hiszen a Celtic az Ibrox Parkban verte a Rangerst; míg Szerbia-Montenegróban a Partizan Beograd a Crvena Zvezda otthonában harcolt ki egy nagyon értékes döntetlent.

A tavalyi bajnoki címet nagy meglepetésre nem valamelyik fővárosi gárda, hanem a Lokomotiv Plovdiv nyerte meg Bulgáriában, a 2004-2005-ös pontvadászatra azonban a jelek szerint visszaállt a megszokott rend, hiszen a hét végi forduló előtt a CSZKA és a Levszki állt az első két helyen, nagy fölénnyel a többiek előtt. A szófiai rangadó eredménye tehát az aranyérem szempontjából is sorsdöntőnek ígérkezett, és a CSZKA idegenbeli győzelme lehet, hogy el is döntötte a bajnoki címet.

A plovdiviak tavalyi aranyérmét követően a jelenlegi idényben már az első fordulóktól kezdve látszott, hogy az elsőség szinte biztosan visszakerül a fővárosba, hiszen a CSZKA és a Levszki is ellenállhatatlanul kezdte az idényt. A szezon első derbijén, még októberben 2-2-es döntetlen született, és a két együttes ezt követően is menetelt, aminek köszönhetően a hét végi 24. forduló előtt is ez a két gárda állt az élen.

A CSZKA veretlenül, 61 ponttal vezette a tabellát, de a Levszki csak egy egységnyivel maradt el ősi riválisától - a harmadik Lokomotiv Plovdiv további 12 ponttal állt mögöttük, vagyis kicsi volt az esélye, hogy a címvédő befogja a két éllovast.

A derbi tétje tehát a megszokott presztízsen kívül az aranyérem is volt, na meg az, hogy a két egyesület különböző játékospolitikája közül melyik lesz igazán eredményes. A Levszki ugyanis új koncepcióval vágott neki az idénynek: a gárda mestere, Sztanimir Sztoilov a saját nevelésű fiatalokra építve szerette volna elérni, hogy a klub 2001 után végre ismét aranyérmet nyerhessen.

Munkáját a holland Jan Derks segítette, aki korábban dolgozott a Rangers FC-nél Dick Advocaat mellett, és neki is köszönhetően olyan ifjoncok kerültek fel az első csapathoz, mint a 16 esztendős Marian Ognyanov, a 17 éves Nikolaj Dimitrov, valamint 18 esztendős Valerij Domocsovszkij - utóbbi focista immár alapembernek számít a gárdában.

A CSZKA ezzel szemben továbbra is a megszokott receptet követte, vagyis igyekezett összegyűjteni a többi bolgár egyesület tehetséges fiataljait, és ezt rutinos légiósokkal egészítette ki - a télen például a francia Benoit Cauet érkezett a klubhoz, aki pályafutása során megfordult már a PSG-ben és az Internazionaléban is.

A szombati mérkőzésre a Levszki stadionjába több mint 17 ezren látogattak ki, és némi meglepetésre a hazai csapatból éppen a fent említett fiatalok maradtak ki, ott volt viszont a kezdőben a veterán Daniel Borimirov, valamin a télen igazolt horvát bekk, Igor Tomasic. A vendégek csapatában az egyetlen szokatlan az észt védő, Joel Lindpere hiánya volt, őt Valentin Iliev pótolta - a CSZKA kezdő tizenegyében így is csak öt bolgár volt, szemben a Levszki nyolc hazai labdarúgójával.

Maga a meccs meglehetősen kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, de a helyzetek többsége a hazaiaknál adódott, a CSZKA moldáv kapusa, Evgeni Hmaruc azonban mindent védett. Negyedórával a lefújás előtt aztán jött a váratlan fordulat: a Levszki védője, Elin Topuzakov szabálytalanul szerelte a tizenhatoson belül Hriszti Janevet, a sértett pedig értékesítette a tizenegyest - ez volt a 19. gólja a szezon során.

A hajrában a hazaiak már hiába cserélték be a volt válogatott csatárt, Hriszto Jovovot, nem sikerült egyenlíteniük, és a CSZKA ezzel a győzelemmel nagy lépést tett az elsőség felé, hiszen előnye immár négy pont, a bajnokságból pedig csak hat forduló van hátra, ráadásul a listavezető még mindig veretlennek mondhatja magát.