Társoldalunk:

Újpesten folytatódhat a debreceni menetelés

2005.04.29. 12:49

Szombaton és vasárnap a 25. forduló mérkőzéseivel folytatódik az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, amelynek programjából kiemelkedik a 9 pontos előnnyel listavezető Debrecen újpesti vendégjátéka.

A hajdúsági együttes az elmúlt hetekben fokozatosan szakadt el a riválisaitól, köszönhetően annak is, hogy nagy a különbség a dobogóra pályázó gárdák formája között. Supka Attila csapata látványosan és rendkívül gólerősen futballozik, míg az "üldözők" fontos pontokat hullajtanak.

Vasárnap a lila-fehérek az utolsó esélyt ragadhatják meg arra, hogy szorosabbá tegyék a pontvadászatot, de ez még annak fényében sem lesz egyszerű, hogy a hajdúságiaknál Ronald Habi sárga lapok miatti eltiltás következtében nem játszhat, s kérdéses az irányító, múlt szombaton Angyalföldön megsérült Sándor Tamás szereplése is.

"Ha nem kapok nagyobb terhelést, akkor nincs baj, ám minden kisebb érintésre érzékennyé válik a lábam" - mondta a csonthártyagyulladással bajlódó középpályás.

A lila-fehéreknél fontos hír, hogy többhetes "száműzés" után a korábbi csapatkapitány, a csatár Kovács Zoltán visszatérhetett az első keretbe.

A címvédő, s második helyen álló Ferencvárosra nem csak formája miatt vár nehéz kilencven perc Pápán. A Lombard ugyanis az edzőcsere, Szentes Lázár érkezése óta alaposan feljavult, fontos győzelmeket szerzett, s már a 11. helyen áll, igaz, mindössze 3 ponttal előzi meg a kieső helyen álló Nyíregyházát.

Szombaton este pikáns összecsapásra kerül sor Angyalföldön, hiszen a piros-kékek egykori edzője, a volt szövetségi kapitány Gellei Imre látogat korábbi sikerei helyszínére a Zalaegerszeggel. A vendéglátók számára kötelező a győzelem a bennmaradásért folytatott küzdelemben, hiszen az egymás utáni hat fiaskó ebbe a pozícióba sodorta a Vasast.

A Pécsett szerdán elszenvedett 1-0-s vereség után a fővárosi gárdánál többen pénzbüntetést kaptak, s lesznek olyan futballisták, akik nem jutnak szóhoz, mert a szakvezetés szerint nem volt megfelelő a hozzáállásuk az elmúlt hetekben.

A Magyar Labdarúgó Liga egyébként úgy határozott, hogy három nappal korábban rendezi meg az Arany Ászok Liga utolsó, 30. fordulóját. A nyolc találkozót május 25-én egységesen 18 órától játsszák.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK