Vágólapra másolva!
Nem bízott semmit a véletlenre a Chelsea labdarúgócsapata, amely az angol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában Lampard két találatával legyőzte a Boltont, s így matematikailag is bebiztosította bajnoki címét.

Az első félidőben főleg Bolton-helyzeteket jegyezhettünk fel, a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helyért küzdő együttes a 3. percben Jannakopulosz révén szerezhetett volna vezetést, ám az Okocha bedobását követő kavarodás végén gyengén találta el a labdát, Cech eldőlve védett.

A 22. percben Davies az ötösön teljesen egyedül fejelhetett volna kapura, helyette a válláról pattant háló felé a labda, Cech ismét védett.

A második félidőt lendületesebben kezdte a vendégcsapat, s az 59. percben megszerezte a vezetést. Cech kirúgását Gudjohnsen az ellenfél térfelének közepén fejelte tovább, Drogba még megcsúsztatta, Lampard pedig a 16-oson belül erőszakosan megszerezve a labdát egy csel után a jobb sarokba lőtt.

A 69. percben majdnem egyenlített a Bolton, noha sok köze nem volt a hazai játékosoknak az akcióhoz: Geremi fejesét követően Cech pazar védéssel mentette meg kapuját az öngóltól. A 75. percben nemcsak a győzelem, de a bajnoki aranyérem sorsa is eldőlt: Lampard remek indítást kapott a leshatáron, teljesen egyedül 40 métert vezethette a labdát, végül kicselezte a kapust is, és az üres hálóba lőtt (0-2).

A már említett BL-szereplésért folytatott harcban érdekelt csapatok egyébként sem jártak szerencsével: a Bolton mellett ugyanis az Everton is kikapott (a Fulhamtől 2-0-ra), míg a Liverpool mindössze szerény 1-1-re végzett a Middlesbrough ellen.

Király Gábor és Torghelle Sándor csapata, a Crystal Palace gólnélküli döntetlent játszott a Newcastle vendégeként, a válogatott kapus végigvédte a találkozót, míg a csatár a 91. percben állt be.

eredmény, Premier League, 36. forduló:
Bolton - Chelsea 0-2 (0-0)
gól:
Lampard (59., 75.)

Birmingham City - Blackburn Rovers 2-1 (0-1)
gól:
Blake (61.), Heskey (80.), illetve Stead (13.)

Fulham - Everton 2-0 (2-0)
gól:
John (15.), McBride (39.)
kiállítva: Diop (76.)

Southampton - Norwich City 4-3 (3-3)
gól:
Oakley (7.), Crouch (20.), Le Saux (39.), H. Camara (88.), illetve Bentley (3.), Higginbotham (31., öngól), McKenzie (45.)

Liverpool - Middlesbrough 1-1 (0-1)
gól:
Gerrard (52.), Nemeth (4.)

Manchester City - Portsmouth 2-0 (2-0)
gól:
Distin (4.), Fowler (16.)

Newcastle United - Crystal Palace 0-0.

[origo]