Vágólapra másolva!
IstanPOOL - olvasható a szerdai Daily Mirror főcíme, arra utalva, hogy a 'Pool, vagyis az FC Liverpool utazhat a két angol labdarúgó-csapat közül a május 25-i, isztambuli Bajnokok Ligája-fináléra. Az angol lapok némiképp kárörvendően kommentálják a Chelsea és meglehetősen nagyképű menedzsere, José Mourinho búcsúját a további küzdelmektől, s "nyafogónak" titulálják a portugál szakvezetőt, amiért az folyvást panaszkodik Luis García - szerinte tévesen - megadott gólja miatt.

Holott - állapítják meg a lapok - még jól is járt a Chelsea: Cech kapusnak a honfitársa, Milan Baros ellen durva szabálytalansága miatt nemcsak hogy tizenegyest kellett volna ítélni a Liverpool javára, hanem ki is kellett volna állítani a szezon végére kissé elbizonytalanodó - előzőleg parádésan védő - kapust. A szigetországi sajtó - a második világháborús emlékeket felidézve - "angliai csatának" nevezi a két klub ütközetét.

Az egyik londoni bulvárlap, a The Sun szokásos értékelésében a győztes Liverpool játékosainak adja a lényegesen magasabb érdemjegyeket, és a Gerrard, Hamann, Riise középpályás triót emeli ki a sok jó közül is.

A meccs emberének a norvég baloldali középpályást, Arne Riisét jelöli a lap. A másik oldalról csupán a portugál Ricardo Carvalho és a dirigens Frank Lampard játékát tartja átlagon felülinek.

A Sun osztályzatai
Liverpool: Dudek 7 - Finnan 7, Carragher 8, Hyypia 7, Traore 7 - Luis García 6, Biscan 6, Gerrard 8, Hamann 8, Riise 8 - Baros 6. Csere: Cisse 6, Kewell 6, Núnez 5.
Chelsea: Cech 5 - Geremi 5, Terry 6, R. Carvalho 7, Gallas 5 - Tiago 4, Makelele 6, Lampard 7 - Gudjohnson 5, Cole 5 - Drogba 5. Csere: Kezman 5, Robben 5, Huth 5.

"Ez a győzelem olyan, mint egy csoda. Egy nagy klub történetének gyönyörű fejezetét írjuk. Ha ki tudtuk ütni a Juventust és a Chelsea-t, miért ne tudnánk legyőzni a Milant is, feltéve, ha az olaszok kerülnek be a döntőbe?" - nyilatkozta az örömittas Rafa Benítez, a Leiverpool spanyol mestere, akit nyomban el is neveztek az angolok "Big Bennek".

"Az biztos, hogy nem azzal a szándékkal fogunk Isztambulba utazni, hogy kikapjunk. Az angollal még kissé hadilábon állok, ezért nehezen tudom kifejezni érzéseimet. Csak azt tudom, hogy kimondhatatlanul boldog vagyok. Ilyen szurkolókkal bármit elérhetünk!"

José Mourinho csupa keserűség és fanyalgás: "A sorozat legjobb csapata esett ki. A gól nem volt gól, a labda nem haladt át a gólvonalon, a partjelzőn kívül senki nem látta úgy. Honnan jött ez a gól, a Holdról? Fogalmam sincs. A televíziós visszajátszás nem bizonyítja a partjelző igazát. Egy ilyen gólt csak akkor szabad megadni, ha száz százalékig biztos benne az ember. Hiába estünk ki, továbbra is én vagyok a Különleges Menedzser. Amit az utóbbi három évben elértem, azt senki sem tudná utánam csinálni. Oda vittem a Chelsea-t, ahol 50 éve nem járt: a Premiership csúcsára. A Liverpoolnak a legjobbakat kívánom a döntőben, tiszta szívemből."

Mourinhónak még összejöhet a későbbiekben a BL-döntő a Chelsea-vel, ugyanis a klub vezetősége 2010-ig meghosszabbította a portugál tréner szerződését.

David Moores, a Liverpool elnöke könnyezett: "Álomországban vagyok, a klub visszatért oda, ahová tartozik: Európa legjobbjai közé. Meglesz az ötödik Európa Kupánk Isztambulban, most már bízom benne! Szurkolóink most is csodálatosak voltak, a játékosok szintén, a menedzserről pedig csak felsőfokokban tudok beszélni."