Vágólapra másolva!
Angliában az utolsó forduló dönt a kiesők sorsáról, s van miért izgulnia a magyar drukkereknek, hiszen a West Bromwich Albion (Gera Zoltánnal) és a Crystal Palace (Király Gáborral és Torghelle Sándorral) élet-halál harcát vívja. Spanyolországban a Barcelona akár már bajnok is lehet, ehhez csak nyernie kell a Levante otthonában. A németeknél a Schalke, a Stuttgart és a Hertha a dobogóért küzd, Olaszországban a Juventus a Parma elleni sikerével őrizheti meg hárompontos előnyét a Milannal szemben.

Angliában már eldőlt, hogy a Chelsea nyerte meg a Premier League 2004/2005-ös idényének a küzdelmeit, míg a címvédő Arsenal szerdán egy 7-0-s győzelemmel "kért bocsánatot" szurkolóitól a Highburyben nem túl szépen csillogó ezüstérem és az idő előtti BL-búcsú miatt. A bronzérmet a Manchester United szerezte meg, amely még az Ágyúsokhoz hasonlóan - de csakis a londoniak kárára - begyűjthet egy trófeát, az FA-kupa döntőjében ugyanis eme két patinás gárda találkozik május 21-én.

A negyedik - még BL-indulást érő - helyet az az Everton csípte el, amely városi riválisát, a Liverpoolt fosztotta meg a legrangosabb kupaindulástól, s a stolverkosok nagy örömükben picit le is eresztettek a véghajrája (a már említett 7-0-s londoni bukásból legalábbis erre lehet következtetni). Az első négy helyezett tehát már abszolút tét nélküli találkozón lép pályára vasárnap: a Chelsea Newcastle-ban, az Arsenal Birminghamben (a nagyváros három csapata közül a City vendégeként), az Everton pedig Boltonban teszi tiszteletét, míg a Manchester United Southamptonba látogat (utóbbi meccs azért csak az egyik fél számára tét nélküli...).

A középmezőnyt elegánsan átugorva érdemesebb és érdekesebb a kiesőzónával foglalkozni, amelynek két helyütt is magyar érdekeltsége van. Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion az év nagy részében sereghajtó volt, Bryan Robson irányításával azonban feltámadt az újonc gárda, az utolsó fordulónak azonban mégis a 20. helyről fut neki a 31 pontos birminghami csapat. Bár a Porstmouth legyőzése egyáltalán nem tűnik lehetetlen feladatnak, a 3 pont begyűjtése semmit sem garantál.

Ott van még ugyanis a WBA előtt egy ponttal vezető Crystal Palace, Király Gábor és Torghelle Sándor csapata, amely a 11. helyezett Charlton otthonából próbálja meg elhozni a szükséges pontokat. Iain Dowie együtteséhez hasonlóan szintén 32 pontos a Southampton, amelyhez a Manchester United látogat, s mivel a MU-nak nem oszt, nem szoroz a találkozó végkimenetele, félő: Alex Ferguson cserecsapatot küld pályára, aminek honfitársaink nem igen örülnének. Királyék esélye lehet még egy esetleges nagyobb arányú győzelem, hiszen a Soton gólkülönbsége csak 1-gyel jobb a Crystalénál.

A fenti számolgatás viszont okafogyottá válhat, amennyiben a Norwich idegenben legyőzi a Fulhamet, hiszen a Kanárik pontelőnnyel bírnak a hátsó traktus optimista triójával szemben. A cél tehát nem lehet más Király Gábor és Torghelle Sándor, illetve Gera Zoltán számára, mint a győzelem no és a bizakodás, hogy a Fulham és a ManUnited nem feltartott kézzel fut ki a gyepre a riválisok elleni zárótalálkozón.

Noha nincs rá nagyon sok esély, hogy jelenlegi csapatával jövőre is a PL-ben szerepel majd valamelyik magyar futballista, olvasóink mégis bíznak a lehetetlen küldetés teljesítésében. Legalábbis szavazásunk csütörtöki állása szerint, látogatóink viszonylagos többsége (42%) ugyanis úgy véli, a WBA marad benn az élvonalban. Huszonöt százaléknyian Király Kristálypalotája mellett törnek pálcát, a voksolók kicsivel több mint egyötöde pedig realista, és a Norwichra voksol (a Sotonra mindössze pár száz voks érkezett).

Ha kiesik a magyar drukkerek által igencsak kedvelt WBA, CP duó (egyik mindenképpen ki fog), akkor sincs semmi veszve, Király Gábor és Gera Zoltán ugyanis olyan jól teljesített első angliai évében, hogy szinte biztos: nyáron mindkettőjüket azonnal leigazolhatja egy neves angol első osztályú csapat. Bár a még fiatalnak számító Torghelle Sándor kevés lehetőséget kapott a Palace-ban, egy esztendő Division One-ban lehúzott idény után talán jó szívvel és még jobb góllövő formában térhet vissza az első osztályba (természetesen akkor, ha sikerül azt kiharcolnia a még ki sem esett Palace-nak). Viszont az egykori MTK-csatár is könnyedén találhat magának új klubot, idény közben például egy Európa-hírű csapattal is kapcsolatba hozták a nevét, mégpedig az AS Romával...