A Sporting Lisszabonban tartaná az UEFA-kupát

2005.05.17. 10:10

A döntőben a CSZKA Moszkva lesz a házigazda ellenfele, amely még hosszabb úton jutott el a döntőig. Az oroszok több mint tíz hónappal ezelőtt, július végén kezdték meg nemzetközi szereplésüket, mégpedig a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében, ahol az azeri bajnoki Nyeftcsi Baki volt az ellenfél. Az idegenbeli 0-0 után hazai pályán egy magabiztos 2-0-s orosz siker következett, és már jöhetett is a következő forduló, ahol a skót Rangers FC volt az ellenfél. Moszkvában 2-1-re győzött Valerij Gazzajev csapata, az Ibrox Parkban pedig 1-1-re végeztek a felek, így a CSZKA bejutott a BL csoportkörébe.

Ahol a Chelsea és a Porto mögött, de a Paris Saint-Germain előtt végeztek a piros-kékek, akik így az UEFA-kupában folytathatták. A 16 közé jutásért a Benfica ellen otthon 2-0, idegenben pedig 1-1 lett a végeredmény, akárcsak a következő körben a Partizannal szemben, annyi különbséggel, hogy utóbbi párharc első összecsapását Belgrádban játszották. A negyeddöntő első mérkőzésén a francia Auxerre alapos verésbe szaladt bele az orosz fővárosban, a 4-0-s CSZKA-diadal után a visszavágón egy 2-0-s vereség is bőven belefért.

A döntő előtti utolsó akadály a Parma volt, mely az egész sorozatban szinte a tartalékcsapatával szerepelt. Még az elődöntőben is, ennek ellenére az olaszok hazai pályán ki tudtak csikarni egy gól nélküli döntetlent. Egy héttel később, a Lokomotiv-stadionban azonban már nem volt esélyük az újabb bravúrra, legalábbis a pályán. A 3-0-s CSZKA-győzelmet hozó találkozó után ugyanis a vendégek óvtak, mivel az egyik orosz találat után egy petárda közvetlenül Luca Bucci kapus füle mellett robbant fel, ezért a hálóőrt le kellett cserélni. A parmaiak beadványát azonban az UEFA elutasította, így a piros-kékek készülhettek a döntőre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK