Vágólapra másolva!
A szezon végén elhagyja a Werder Bremen labdarúgócsapatát Lisztes Krisztián.

"Hivatalosan közös megegyezéssel döntöttünk úgy, hogy máshol folytatom a pályafutásomat. Érdeklődők akadnak Németországból és külföldről egyaránt, de konkrét ajánlatot még nem kaptam" - mondta a 49-szeres válogatott futballista.

Lisztes elárulta, hogy megfelelő ajánlat esetén elhagyná Németországot, de mint mondta, neve leginkább a Bundesligában szereplő klubok körében ismert.

A 28 éves középpályás eredetileg már a tavalyi idény után távozni kívánt a 2004-es bajnok és kupagyőztes klubtól, de áprilisban súlyos térdsérülést szenvedett, így kútba estek az erre vonatkozó tervei. A brémai vezetők akkor rendkívül nagyvonalúan újabb egy évre szóló szerződést kínáltak neki, amit a játékos elfogadott.

Lisztes - aki 2001-ben, a VfB Stuttgarttól igazolt a Weser-partiakhoz - egy év szünet után idén áprilisban tért vissza a pályára, de nem tudott stabil kezdőemberré válni a Werderben.