Vágólapra másolva!
Vége felé kezdődik az európai szezon, aminek biztos jele az UEFA-kupa és az FA-kupa döntője: mindkettőre a múlt héten került sor. Előbbiből kettő, utóbbiból egy focista került be álomcsapatunkba, amelyben az egyenes kieséses szakaszába fordult Libertadores-kupa is képviselteti magát.
Jens Lehmann (német, Arsenal FC): A szezon közben valószínűleg kevesen gondolták volna az Ágyúsok hívei közül, hogy az idény végén a német kapusukat fogják hősként ünnepelni, de az FA-kupa fináléjában Lehmann valóban főszereplő volt. A portás már a rendes játékidőben is több bravúros védést bemutatott, majd a büntetőpárbajban kivédte Scholes próbálkozását, a kupagyőzelemhez segítve csapatát.
Cicinho (brazil, Sao Paulo FC): A Libertadores-kupa nyolcaddöntőjének legpatinásabb párviadala a brazil házi párviadala a Palmeiras és a Sao Paulo FC között, és az első mérkőzés után utóbbi van lépéselőnyben. A gárda ugyanis idegenben nyert 1-0-ra egy nagyon rossz meccsen, amelyen az egyetlen fénypontot a jobbhátvéd Cicinho jelentette: a bekk sokat ment előre, és ő szerezte a mindent eldöntő találatot is.
Marcelo Bordon (brazil, Schalke 04): A gelsenkircheni együttes az aranyéremről ugyan lemaradt a Bundesligában, de a második helyet és az ezzel járó biztos BL-részvételt azért begyűjtötte. Az utolsó fordulóban ehhez a Királykékeknek a már kiesett SC Freiburg otthonában kellett nyerniük, és ehhez a középhátvéd Bordon két góllal járult hozzá.
Davide Mandelli (olasz, Chievo Verona): A veronai együttes sorozatban második 1-0-s győzelmét aratta, ezúttal a Bologna ellen gyűjtötte be a három pontot, és ezzel nagy lépést tett a bennmaradás felé. A Chievóból ezúttal a középhátvéd Mandelli emelkedett ki, aki azon kívül, hogy remekül ellátta alapfeladatát, a mérkőzés egyetlen találatát szerezte.
Alekszej Berezuckij (orosz, CSZKA Moszkva): Az orosz gárda története legnagyobb sikerét érte el az UEFA-kupa elnyerésével, és a diadalban a Berezuckij-ikrek nagy szerepet vállaltak. Mindketten kiválóan futballoztak a Sporting elleni fináléban, remekül semlegesítették az ellenfél támadóit, Alekszej azonban kissé felülmúlta fivérét azzal, hogy ő fejelte a CSZKA egyenlítő találatát.
Patricio Urrutia (ecuadori, LDU Quito): A Libertadores-kupa nyolcaddöntőiben az LDU Quito némi meglepetésre legyőzte az egyik favoritnak tartott argentin River Plate-et, igaz, a találkozót Quitóban játszották. Ennek ellenére a hazaiak mindkét gólját szerző középpályás, Urrutia megérdemli az elismerést, hiszen megőrizte a nyugalmát a tizenegyes elvégzésekor, majd fejjel is eredményes volt.
Daniel Carvalho (brazil, CSZKA Moszkva): Az UEFA-kupa döntőjének legjobbjául a brazil játékmestert választották, nem véletlenül. A moszkvaiak irányítója különösen a második félidőben remekelt, és mindhárom orosz találatnál ő adta a gólpasszt, a portugál védők egyszerűen képtelenek voltak őt tartani.
Michael Ballack (német, Bayern München): A bajorok ugyan már hetekkel korábban bebiztosították aranyérmüket a Bundesligában, de ennek ellenére sem lazsálták le az utolsó fordulót, is a Stuttgart ellen idegenben is begyűjtötték a három pontot. Mint a szezon során oly sokszor, a kulcsember megint Ballack volt, aki egy góllal és egy gólpasszal ájrult hozzá a győzelemhez.
Serginho (brazil, AC Milan): A rossonerók számára a Palermo elleni bajnokinak nem volt sok tétje, és ez nem csak az összeállításon, hanem a mutatott teljesítményen is látszott. A máskor többnyire csak epizódszerepet kapó futballisták közül leginkább talán Serginhón lehetett érezni, hogy töri magát, és a balszélső az első félidőben két gólt is szerzett.
Dimitar Berbatov (bolgár, Bayer Leverkusen): A gyógyszergyáriaknak végül sikerült megszerezniük az előzetesen kitűzött célt, és kiharcolták a nemzetközi kupában való részvételt, amihez ezúttal a hatodik hely is elég volt. Az utolsó fordulóban a gárda valóságos örömjátékot rendezett a Mönchengladbach ellen, és Berbatov mesterhármassal vette ki a részét a gólzáporból, amivel feljött a góllövőlistán a harmadik helyre - és az első két helyezettel ellentétben ő egyetlen tizenegyest sem rúgott.
Diego Forlán (uruguayi, Villarreal CF): Az uruguayi támadó a jelek szerint mindenképpen szeretné megszerezni a spanyol gólkirályi címet, a Pichici-trófeát, és ennek érdekében nem akármilyen bravúrt hajtott végre: az FC Barcelona otthonában szerzett mesterhármast. A csatár így már 23 gólnál jár, és csak egy találattal van lemaradva a listavezető Etoótól.