Vágólapra másolva!
Skóciában elképesztő izgalmak között alakult ki a bajnokság végeredménye, és a Celtic FC az utolsó forduló utolsó két percben bukta el az aranyérmet. A románoknál a Steaua ugyan még mindig listavezető, de korábbi hatpontos előnye egy egységnyire csökkent, aminek eredménye a tréner, Walter Zenga menesztése lett, míg Franciaországban a patinás FC Nantes a kiesés szélére került.

A skótoknál szokás szerint ebben a szezonban is a két glasgow-i óriás, a Celtic és a Rangers versengett az aranyéremért, és a küzdelem az utolsó játéknapon dőlt el, mégpedig drámai körülmények között. A forduló előtt még a Celtic állt az élen kétpontos előnnyel, ám a Kelták hiába vezettek a Motherwell ellen még a 88. percben is, a hajrában elveszítették a mérkőzést, és így a bajnokságot is, amely a Hibernians legyőző Rangersé lett.

Skóciában utoljára 1985-ben fordult elő, hogy ne az Old Firm valamelyik tagja nyerje meg az aranyérmet (akkor az Alex Ferguson által irányított Aberdeen végzett az élen), és természetesen az idén is a két glasgow-i klub küzdött az elsőségért, azonban az elmúlt hetekben úgy tűnt, mintha egyik csapat sem akarná megnyerni a bajnokságot. Ez persze nyilván nem így volt, de amikor valamelyik gárdának esélye lett volna arra, hogy tetemes előnyre tegyen szert, akkor váratlanul pontot veszített, így aztán hol a Celtic, hol pedig a Rangers állt az élen.

A bajnokság hajrájában aztán a jelek arra mutattak, hogy a Kelták fognak győztesen kijönni ebből a furcsa versenyfutásból, hiszen a záró forduló előtt két pontos előnnyel rendelkeztek ősi riválisuk előtt, vagyis "mindössze" annyi lett volna a dolguk, hogy legyőzzék a Motherwellt.

Ezzel természetesen a Rangers is tisztában volt, azonban a Protestánsok azért nem akarták, hogy rajtuk múljon a dolog, éppen ezért ők is nagy elánnal vetették magukat utolsó mérkőzésükre, amelyen a harmadik helyért küzdő Hibernians volt az ellenfelük.

A Hibsnek a bronzéremhez legalább egy pontra volt szüksége, de az edinburgh-i gárda természetesen győzelemmel szerette volna zárni az idényt, így a hazaiak is lendületesen játszottak, aminek köszönhetően a meccs remek iramú volt. A két kapu előtt felváltva adódtak a lehetőségek, és a kemény belépőkben sem volt hiány, gól azonban az első félidőben nem született. A szünet után hasonló felfogásban folytatódott a találkozó, és az 59. percben a Rangers-hívek örülhettek: spanyol csatáruk Nacho Novo lövése egy védőn megpattanva jutott a hálóba.

A Hibernians eközben megtudta, hogy riválisa, az Aberdeen "csak" két góllal vezet a Hearts ellen, és mivel ez az eredmény tökéletesen megfelelt a hazaiaknak, így a hajrában már egyik fél sem erőltette a játékot. A Rangers szurkolói eközben fél füllel a rádióra tapadtak, hogy onnan értesüljenek a Celtic mérkőzésének eredményéről, és eleinte nem jó híreket kaptak.

A Kelták ugyanis jól kezdtek a Motherwell otthonában, sorra vezették a támadásokat, és kevesebb mint fél óra elég volt a számukra ahhoz, hogy vezetést szerezzenek. Alan Thompson viharzott el a bal oldalon, beadását a hazaiak kapusa ugyan kiütötte, de a labda éppen Chris Sutton elé került, aki közelről nem hibázott. A Celtic a továbbiakban is igyekezett támadni, azonban a Motherwell sem adta fel a gólszerzés lehetőségét, Didier Agathe-nak egy alkalommal például a gólvonalon kellett menteni.

Ahogy telt az idő, úgy lett egyre nagyobb a feszültség a pályán, a vendégjátékosok tisztában voltak vele, hogy mivel a Rangers vezet, egy bekapott góllal elveszíthetik az aranyérmet, és az utolsó tíz percben már semmit sem kockáztattak, hanem csak a védekezéssel törődtek. Éppen ez lett azonban a vesztük, mert túlságosan is magukra húzták ellenfelüket, amelyből az ausztrál csatár, Scott McDonald egy látványos, ollózó mozdulattal a 88. percben kiegyenlítette az állást! Rögtön sürgős lett a Celticnek, azonban a fejeltenül rohanásnak az lett a következménye, hogy két perccel később McDonald megint betalált, letargiába döntve a Kelták híveit.

Eközben Edinburgh-ban a Rangers fanatikusai alig hittek a fülüknek, és extázisban fogadták a hírt, hogy a Celtic vesztésre áll. Amikor kiderült, hogy a végeredmény is ez maradt, hatalmas ünneplés kezdődött, amely Glasgow kék felén tovább folytatódott.