Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt május 27-én!

1967-ben ezen a napon született Paul Gascoigne, a kilencvenes évek egyik legjobb angol középpályása. A gatesheadi srác 15 esztendős volt, amikor az Ipswich Townnál járt próbajátékon, ám az akkori edző, a későbbi sikeres menedzser és szövetségi kapitány, Sir Bobby Robson nem látott benne fantáziát, túl puhánynak, lassúnak találta. Gascoigne-t nem tántorította el álmától a csalódás, 1984-ben a Newcastle United szakvezetői már nem voltak ilyen szőrősszívűek. Gazza egy évvel később már alá is írhatta első profiszerződését a Szarkáknál, ahol 1988-ig futballozott.

Az év nyarán a Tottenham Hotspur kétmillió fontért megvásárolta, a londoni klubnál lett Anglia-szerte elismert futballista, s csodálatosan futballozott az 1990-es világbajnokságon is. 1991-ben FA-kupát nyert a Spursszel, ám a döntőben súlyosan megsérült. Majdnem egy évet hagyott ki, de a pauza alatt sem csökkent az értéke, sőt 1992-ben az olasz Lazio már 8,5 millió fontot áldozott érte, így Gazza Rómába költözött.

A Serie A-ban nem nagyon találta meg a számítását, alig több mint negyven mérkőzésen játszott, ráadásul 1994-ben ismét hónapokat hagyott ki sérülés miatt. Esztendővel később az olaszok már "csak" ötmillió fontért tudtak túladni rajta, a vevő a skót Rangers FC volt. Glasgow-ban valósággal újjászületett, elkerülték a sérülések, nem volt gond az edzővel. Remek mérkőzései voltak, az 1996-os Aberdeen FC elleni 90 percét (mesterhármasát) élete egyik legjobb összecsapásának tartják a szakírók. A Rangersben 104 mérkőzésen 39 gólt szerzett, az 1996-os Európa-bajnokságon pedig ismét elkápráztatta az egész világot.

1998-tól már gyorsabban cserélgette a klubjait, játszott két-két évet a Middlesbrough FC-ben, majd az Everton FC-ben (48/4, ill. 38/1). 2002-ben alig pár hétig volt a Burnley FC labdarúgója, ahonnan fegyelmi problémák miatt küldték el. 2003-ban ismét megpróbálkozott pályafutása folytatásával, ráadásul jó messze szülőhazájától. Kínában a Gansu Tianmában bukkant fel, ahol összekapta magát, első mérkőzésén remek szólógólt szerzett, ám utána a SARS-vírus miatt búcsút mondott a Távol-Keletnek. Hívta az arab emírségekbeli Al-Jazira, edzett a Wolverhampton Wanderersnél is, de focizni a sokadosztályú Boston Unitedben focizott legközelebb.

Utóbbi klubnál megpróbálkozott az edzősködéssel is. 2004-ben a világszerte ismert Gazza becenevét új hóbortként G8-ra változtatta, mintegy ettől remélve élete jobbra fordulását. Alkoholproblémáiról már kevesebbet írnak a lapok, ám idén tüdőgyulladás miatt került kórházba.