Társoldalunk:

31 éves a gólerős német kapus

2005.05.28. 19:05

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt május 28-án!

1974-ben ezen a napon született Hans-Jörg Butt, a világ egyik leggólerősebb kapusa. Pályafutását a területi bajnokságban szereplő TSV Grossenkneten együttesében kezdte, ott ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. Mint sok más kapus esetében, nála is a megszokott koreográfia zajlott mindez: eredetileg a csatársorban játszott, de egy alkalommal beállították a kapuba, és ott ragadt.

A ketrec előtt sem nyújthatott persze rossz teljesítményt, hiszen még nem volt húszesztendős, amikor a harmadik osztályban szereplő VfB Oldenburg leigazolta. Itt a felnőttek között az 1994-95-ös szezonban mutatkozott be, és mindjárt bent is ragadt a kezdő tizenegyben: abban az idényben ugyanis egy találkozó kivételével mindig ő állt a kapuban. Akkor már ő volt a gárda első számú ítélet-végrehajtója.

A következő idény még jobban sikerült a számára, hiszen egyetlenegy mérkőzésről sem hiányzott, és a csapat kiharcolta a feljutást a másodosztályba. A mindent eldöntő osztályozón is ő értékesítette a csapat tizenegyesét! A soros szezonban egy sérülés miatt az első fordulókat ki kellett hagynia - érdekesség, hogy távollétében a nála két évvel fiatalabb testvére, Henning védte az oldenburgiak kapuját -, de aztán visszatért, és teljesítményével több élvonalbeli csapat figyelmét is felhívta magára.

Ezek közül végül a Hamburger SV ajánlatát fogadta el, és hogy jól döntött, arra tanúbizonyság, hogy ő lett a gárda első számú portása. Az első szezonban csak egy mérkőzésről hiányzott, a következőben pedig a HSV-ban is ő rúgta a tizenegyeseket: az elsőt a negyedik fordulóban, a VfL Wolfsburg ellen értékesítette, és végül héttel fejezte be. Ezzel több rekordot is megdöntött a Bundesliga történetében: természetesen még egyetlen kapus sem rúgott ennyi gólt a német első osztályban, és a VfB Stuttgart ellen az első portássá vált, aki duplázni tudott egy meccsen.

A következő idényben megismételte ezt a teljesítményt, sőt, felül is múlta, hiszen kilencszer volt eredményes, ezt követően szezonban a HSV csak három tizenegyest kapott, így Butt is csak három találatig jutott. A szurkolók korábbi kedvence akkor már több füttyszót is kapott, mivel kiderült, hogy a bajnokság végén elhagyja a klubot, és a Leverkusenbe igazol.

A Bayernél négy szezon alatt mindössze egyetlen bajnokit mulasztott, hat gólt szerzett, így élvonalbeli pályafutása során már 25-nél jár. 2002-ben tagja volt a gyógyszergyáriak bajnokságban, német kupában, Bajnokok Ligájában második helyen végzett csapatának, a nemzeti válogatott színeiben vb-ezüstérmes.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK