Társoldalunk:

Veszélyben a Honvéd élvonalbeli szereplése

2005.06.08. 17:05

Piero Pini többségi tulajdonos kiszáll a kispesti labdarúgás támogatásából, ha a június 15-i határidőig nem sikerül megegyeznie Tornyi Barnabással. Így veszélybe kerülhet a Budapest Honvéd élvonalbeli szereplése.

Ezt az olasz üzletember mondta azon a találkozón, amelyet a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesülettel kezdeményezett. A kispesti klub honlapja szerint a Tornyi-ügy mellett további nehézséget okoz, hogy a játékosok havi járandóságát, valamint többek UEFA-kupa-szereplésért járó pénzét többszöri határidő-módosítás után sem fizették még ki.

A távirati iroda megkeresésére Tornyi Barnabás elmondta, hogy várja az egyesület hívását, a megfelelő megoldási javaslatot. A szakember hozzátette: természetesen nem szeretné, ha a vezetők "elaludnák" az élvonalbeli szereplést.

"Sajnos szélmalomharcot vívunk a ligával, hiszen klubunkat már többször is megfosztották megérdemelt járandóságaitól. Amikor feljutottunk, húszmillió forintot vettek el tőlünk, valamint Torghelle Sándor 23 milliós nevelési díjából sem láttunk semmit. Azt szeretnénk, ha elismernék, hogy ezek az összegek járnak nekünk, amelyeket nem is készpénzben szeretnénk megkapni, hiszen számos hiteltartozása van a klubnak. Pini úr várhatóan csak akkor marad velünk, ha ő is látja, hogy a liga segíti a klubot a fennmaradásban" - nyilatkozott Kiss Zsolt, a Budapest Honvéd kisebbségi tulajdonosa.

A 2005-2006-os idényre szóló nevezési határidő június 13-án, azaz jövő hétfőn jár le. A bajnokságban csak olyan csapatok indulhatnak, amelyek igazolni tudják, hogy nincs tartozásuk.

Tornyi 2004 márciusában pert nyert a klub ellen, és a fővárosi ítélőtábla jogerős döntése szerint az edzőt 29 millió 400 ezer forint illeti meg. A vezetőedzőt az - időközben tulajdonos- és névváltozáson átesett - csapatot akkor működtető kft. vezetése 2001. április 11-én menesztette.

Az indoklás szerint szerződésszegés miatt állították fel a kispadról. A szakember bíróságra vitte az ügyet, a pert első fokon elvesztette, ám másodfokon neki adtak igazat. Az MLL fegyelmi bizottsága április végén megállapította, hogy a Budapest Honvéd egyértelműen a Kispest Honvéd jogutódjának tekinthető, így a klubnak rendeznie kell a Tornyi Barnabással szemben fennálló tartozását.

A Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága május végén úgy határozott, hogy az átigazolási időszakból való kizárás és a versenyrendszerből egy osztállyal lejjebb sorolás esetében a döntést június 15-i határidőig felfüggeszti. Fellebbezni már nem lehet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK