Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Liga kedden egy évre Kisteleki Istvánt választotta meg elnöknek a Szusza Ferenc-stadionban tartott közgyűlésén.

Az edzőként korábban a BVSC-t, a Vasast, az MTK-t és az Újpestet is irányító Kisteleki tizenkilenc, míg riválisa, Rácz Gábor három szavazatot kapott, további három voks pedig érvénytelen volt.

Az elnökség összetétele nem változott, azaz az elnökön kívül az NB I-es csapatok képviseletében Kovács Péter (Újpest) és Szima Gábor (Debrecen), míg az NB I/B-s együttesek képviseletében Mátyás Tibor (BKV) és Ferenc Gábor (Szolnok) tagja a szervezet vezető testületének.

A Szieben László lemondása miatt május 19-én rendezett tisztújító közgyűlésen elnöknek megválasztott Tarsoly Csaba négy nap múlva lemondott posztjáról, mivel a választási procedúra során sportvezetőhöz méltatlan kijelentéseket tett vetélytársára, Mészöly Kálmánra. A Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga közgyűlése az MLL tanácskozása után kezdődött.

Rácz Gábor úgy véli, hogy az elnökválasztás szabálytalan és törvénytelen volt, mivel hivatalos jelöltként sem kapott meghívást a kedd délelőtti újpesti tanácskozásra. Az üzletember az MTI-hez eljuttatott közleményében fejtette ki álláspontját. Véleménye szerint nem kezelték egyformán a jelölteket, s utólag egyoldalúan módosítottak a választás szabályain.

Rácz Gábor nyolc csapat ajánlásával a megadott határidőre beadta másodszor a pályázatát az MHLL és az MLL elnöki pozíciójáért, melyet elfogadtak.

"A jelölőbizottság javaslata alapján a legtöbb szavazattal hivatalos elnökjelöltté léptem elő. Ennek ellenére sem az első, sem a második választásra nem kaptam sem szóban, sem írásban meghívást. Arra az ülésre, amelynek az időpontját nem ismerem és amelyre nem hívnak meg, nem tudok elmenni. Szabálytalannak és törvényellenesnek ítélem azt a választást, ahol a jelölteket nem egyformán kezelik, és ahol a választásra előzetesen kiírt szabályokat utólag egyoldalúan megváltoztatják" - áll az állásfoglalásban.