Vágólapra másolva!
Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Liga újonnan megválasztott elnöke első teendői egyikeként közvetítői szerepet vállalt fel a Budapest Honvéd és Tornyi Barnabás között, hogy elérje: a felek rendezzék nézeteltérésüket és ezáltal a fővárosi klub indulhasson az Arany Ászok Liga 2005/2006-os idényében.

"Pénteken megpróbálom összehozni a feleket, hogy együtt, közös erővel olyan megoldást találjunk, amely mindkét szereplő számára elfogadható. Nem szeretném, ha elnöki tevékenységemet egy olyan nagy múltú klub, mint a Honvéd alsóbb osztályba sorolásával kellene kezdeni. Ez egyszerűen nem történhet meg a magyar labdarúgással" - nyilatkozott Kisteleki a Magyar labdarúgó Szövetség elnökségi ülésén felvállalt szerepéről.

Tornyi Barnabás 2004 márciusában pert nyert a klub ellen, s a fővárosi ítélőtábla jogerős döntése szerint 29 millió 400 ezer forint illeti meg. A vezetőedzőt az időközben tulajdonos- és névváltozáson átesett csapatot akkor működtető kft. vezetése 2001. április 11-én menesztette. Az indoklás szerint szerződésszegés miatt állították fel a kispadról. A szakember bíróságra vitte az ügyet, a pert első fokon elvesztette, ám másodfokon neki adtak igazat.

Az ügyben a liga fegyelmi bizottsága, majd pedig a szövetség fellebbviteli bizottsága is állást foglalt, és június 15-ét szabta meg a tartozás rendezésének határidejeként, ellenkező esetre pedig alsóbb osztályba sorolást, illetve az átigazolásból való kizárást helyezett kilátásba.

A Budapest Honvéd a hónap elején felülvizsgálati kérelemmel fordult a Fővárosi Bírósághoz, majd a héten törvényességi felügyeletet kért, ám az MLSZ elnöksége csütörtöki ülésén úgy foglalt állást, hogy a korábban meghozott elmarasztaló döntés végrehajtását nem függeszti fel, de leszögezte, hogy az a liga versenybizottságának hatáskörébe tartozik.