Vágólapra másolva!
Elhárult az utolsó akadály is Robinho leszerződtetése elől. Mivel a 21 éves brazil csatár klubja, a Santos kiesett a Libertadores-kupából, a válogatottal jelenleg Németországban, a Konföderációs-kupán szereplő sztárnak már nem maradt semmi dolga régi csapatánál. A Santos kieséséről tudósító üzenetet csütörtök reggel fél kilenckor kapta meg Florentino Pérez, a Madrid elnöke, ezzel a kiegészítéssel: "Zöld utat kapott Robinho!" Az sms küldője Wagner Ribeiro, a játékos egyik ügynöke volt - tudósít a madridi AS.

Ezzel most már biztos, hogy a 2005-ös év "galaktikus" igazolása a mindössze 170 centis, 60 kilós csatár, aki saját képességeiről "szerényen" csak ennyit mondott: "Isten adománya."

Robinho ügynökei - Juan Figger, aki a jogok 60 százalékát birtokolja, és a 40 százalékkal rendelkező Ribeiro - már januárban kezet adtak Florentino Péreznek, pár nappal azután, hogy a játékos édesanyja kiszabadult az emberrablók fogságából.

Az ügy harmadik kulcsfigurája, Alvaro Texeira, a Santos elnöke ugyancsak áldását adta az ügyletre, melynek keretében a Real Madrid 16 és 18 millió euró közötti összeget fizet Robinhóért. A játékos négy évre szerződik Madridba, plusz egy év opcióval.

A Santos kieséséről szóló hírt Robinho természetesen Németországban kapta, ahol a Konföderációs-kupán erősíti a brazil válogatottat - nagyon is sikeresen: a Görögország elleni 3-0-s győzelemből egy pazar góllal vette ki részét.

A Real Madrid olyan csapatokat előzött meg a Robinho kézjegyéért folytatott versenyfutásban, mint a Chelsea, a Benfica, a PSV Eindhoven és a hazai rivális, a Barcelona.

Roberto Carlos, a játékos új klubtársa és válogatottbeli mentora már felajánlotta Robinhónak, hogy a Madrid előkelő negyedében, La Moralejában lévő villájában lakhat addig, amíg nem alkalmazkodik a spanyol körülményekhez.

Robinho eddig sem csinált titkot abból, hogy minden vágya egy csapatban játszani Ronaldóval és Roberto Carlosszal. Wagner, az egyik ügynök június 24-én érkezik Madridba, hogy elvégezze az utolsó simításokat a szerződésen.

Az egész Robinho-ügyletben az a legszebb, hogy a zseniális brazil kevesebb pénzbe került - amennyiben maradnak a 18 milliónál -, mint Jonathan Woodgate, aki egy percet sem játszott a csapatban vagy a szintén nem túl sikeres szezont maga mögött tudó Walter Samuel.

Robinho egyébként a két argentin védő, Pablo García és Carlos Diogo után a harmadik komoly igazolása a Madridnak a 2004-2005-ös bajnokság befejezése óta.

Ch. Gáll András