Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt június 22-én!

1996-ban ezen a napon már a negyeddöntők voltak műsoron a X. Európa-bajnokság programjában. A fővárosban a torna csoportmérkőzéseit veretlenül abszolvált öt válogatott közül találkozott kettő, Anglia-Spanyolország mérkőzést rendeztek, míg Liverpoolban Franciaország-Hollandia összecsapásra került sor.

A Wembleyben rettentően nehéz mérkőzés várt a házigazdákra, akiket a záró csoportmérkőzésen a hollandok felett aratott 4-1-es győzelem egyből esélyessé emelt a Terry Venablest és csapatát napokkal korábban még a pokolva kívánó szurkolóknál. A spanyolok remekül megszervezték hátsó alakzatukat, a négy hátvéd előtt a középpályán Guillermo Amor, Fernando Hierro és Miguel Ángel Nadal is rettentően odafigyelt a védekezésre. Hiába próbálkoztak jóval többet a britek, különösképpen a hollandok ellen két-két gólt szerzett Alan Shearer és Teddy Sheringham, Javier Clemente csapata jól állta a sarat.

A 90 perc alatt nem is született gól (jobban mondva Julio Salinas érvényes találatát les miatt nem adta meg a francia játékvezető), és hiába hajtott végre - a futballtörténelemben alighanem egyedülálló módon - a 109. percben hármas cserét Venables, a friss erők sem tudták megoldhatatlan feladat elé állítani Andoni Zubizarretát, így jöhettek a tizenegyesrúgások.

Az első párban rögtön két nagy sztár, akik közül Shearer nem hibázott, Hierro viszont igen, így a lélektani előny az angoloknál volt. David Platt, Amor, Stuart Pearce, Alberto Belsué és Paul Gascoigne belőtte, így a negyedik sorozat végén Nadalra várt az a hálás, ám cseppet sem könnyű feladat, hogy versenyben tartsa az ibériai válogatottat. Hogy nem sikerült neki, arról az Arsenal FC - már akkor is veterán - kapusa, David Seaman gondoskodott, aki bravúrjával az elődöntőbe juttatta az angol válogatottat.

Anglia - Spanyolország 0-0, 11-esekkel 4-2
London, Wembley, 75 440 néző
vezette: Batta (francia)
Anglia: Seaman - G. Neville, Adams, Southgate, Pearce, Anderton (Barmby, 109.), Platt, Gascoigne, McManaman (Fowler, 109.), Sheringham (Stone, 109.), Shearer. Szövetségi kapitány: Venables.
Spanyolország: Zubizarreta - Belsué, Alkorta (López, 74.), Abelardo, Sergi, Amor, Hierro, Nadal, Manjarín (Caminero, 46.), Kiko, Julio Salinas (Alfonso, 46.). Szövetségi kapitány: Clemente.

Dévényi Zoltán