Társoldalunk:

Ciprus volt a legmagyarabb futballbajnokság

2005.06.22. 8:02

A 2004-2005-ös szezonban pontosan 53 magyar labdarúgó szerepelt légiósként külföldön, bár ebben a számban azok a focisták, akik naptári év szerint lebonyolított bajnokságokban játszanak, nem szerepelnek. Két olyan játékos volt, aki két együttesben is pályára lépett, hárman a szezon közben hazatértek Magyarországra, és éppen egy csapatra való játékos igazolt az idény közben külföldre.

A legsikeresebb magyar légiós a nemrég véget ért idényben kétségtelenül Gera Zoltán volt, aki nem csak hogy megállta a helyét a Premier League-ben, hanem valódi kulcsember lett egyesületében, a West Bromwich Albionban, és nagy szerepe volt abban, hogy a gárda megőrizte élvonalbeli tagságát.

A Ferencvárosból Angliába szerződő középpályás a szezon mindegyik bajnokiján pályára lépett, amit klubjából senki más nem mondhatott el magáról, és hat gólt szerzett, amivel a házi góllövőlistán a második helyet szerezte meg. Volt olyan angol szakíró, aki szerint Gera teljesítménye alapján a Premier League álomcsapatában is befért, és abban szinte mindenki megegyezett, hogy a WBA az idény legnagyobb fogását hajtotta végre azzal, hogy (Angliában) potom összegért, másfélmillió fontért megszerezte a magyar középpályást.

Szerencsére nem Gera volt az egyetlen honfitársunk, aki jól szerepelt az angol élvonalban, hiszen Király Gáborra sem lehetett panasz: a tavaly nyáron a Hertha BSC-ből a Crystal Palace-ba szerződő portás pár hét után kiszorította a kezdő tizenegyből az argentin Julián Speronit, és remek védéseivel hamar belopta magát a londoni drukkerek szívébe.

A statisztikák szerint nála jobb százalékban csak a Chelsea világklasszis hálóőre, Petr Cech védett nagyobb hatékonysággal, és bár Király nem tudta megmenteni csapatát a kieséstől, teljesítményével mindenképpen felhívta magára a figyelmet. Klubtársa, a szintén a Crystal Palace-ban futballozó Torghelle Sándor sajnos már nem nyújtott ilyen jó teljesítményt, a válogatott csatár leginkább heves vérmérsékletével és műeséseivel hívta fel magára a figyelmet, nem csoda, hogy hamar kiszorult a kezdő tizenegyből, és egyetlen találatot sem ért el.

Az angol alacsonyabb osztályokban még két honfitársunk fordult meg: Fülöp Márton papíron a Tottenham Hotspur szolgálatában állt, és pár alkalommal a kispadra is leülhetett az élvonalban, de a Premier League-ben egyetlen meccsen sem védett. Kölcsönadták viszont a harmadik osztályban szereplő Chestefieldnek, amelynek színeiben hét összecsapáson állhatott a kapu előtt, és az egyesület elégedett is volt teljesítményével.

A középpályás Buzsáky Ákos nem Angliában kezdte az idényt, hanem az FC Porto futballistájaként, a Sárkányoknál azonban csak a tartalékok között szerepelt - a portugál harmadik vonalban fél szezon alatt öt gólt ért el. Ez elég volt ahhoz, hogy a másodosztályú Plymouth Argyle felfigyeljen rá, és kölcsönvegye a portugáloktól - a The Championshipben pedig Buzsáky olyan jól futballozott, hogy a Plymouth az idény végén végleg megszerezte, pedig a portóiak a hírek szerint alaposan megkérték az árát.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK